Valóságshow után olimpia

Szombathelyen a hétvégén minden idők egyik legerősebb bírkózómezőnye gyult össze a kötöttfogásúak Magyar Nagydíjára. A 28 ország 200 versenyzőjét felvonultató eseményen Berzicza Tamást leszámítva szőnyegre lépett a magyar élgárda színe-java. A hangulat egyenesen felforrósodott, amikor Szabó Péter következett a Szlovákiából érkezett Bátky Attila ellen. Szabó volt már válogatott, Bátky hétszeres szlovák bajnok, egyébként korábban nyert már a Nagydíjon is, ha mondjuk tavaly ilyenkor találkoznak, éles nagy meccset vívhatnának. Viszont a kutya sem lenne rá kíváncsi.

Most igen, igaz, a szellemi táplálékként a magyar kereskedelmi televíziók valóságshow-it fogyasztók számára a piros dresszes már nem Szabó, hanem Péter. Per tu. Villalakó. Megfigyeltem, ha valaki bemegy a Villába, egyből tehetséges lesz. Bár korábban sohasem próbálta, megtanul énekelni, újságot írni, mindenkinél alkalmasabbá válik aktfotózásra. Péter valóban birkózó volt, de a mondat hangsúlya hónapok óta a voltra kerülhet. Lépjünk túl azon, hogy bár fülig érő szájjal hirdeti, a célja az athéni olimpián való részvétel, senki sem veszi komolyan, hogy ez így is van. Legfeljebb a rajongói, mert - majdnem elfelejtettem - egy Villalakónak rajongói vannak. Rajongásuk alapja, hogy az illető napról napra látható a tévében. Mint Péter, aki egy héttel ezelőtt még azzal foglalatoskodott, hogy közel egy órán keresztül csókolózott partnernőjével - ez egyébként nyilván jó felkészülés az olimpiára, más miatt nem tudom elképzelni, hogy ha valaki tényleg Athénre készül, miért Óbudán egy tévéstudióban edz a Népliget helyett.

S számomra itt a lényeg. A valóságshow szerkesztői pontosan tudják - ha mástól nem, Szabó Pétertől - ,hogy ilyen körülmények között nem lehet felkészülni komoly sportteljesítményre. De el akarják hitetni a nézővel, hogy lehet. Olvasom a honlapon, hogy ,,Bár Péter nyugodt embernek tartja magát, ma mégis kissé zaklatott. Felkelés után a nappaliban belekukkant az sms-ekbe és meg is találja édesanyja üzenetét: »Drága kisfiam, drukkolunk neked, sok-sok puszi, Anyu.«… Amint a többiek ébredeznek, egyesével mindannyian odajárulnak a sportolóhoz, hogy egy-két szóval biztassák a nagy napon…

Ezt elhiszem, hiszen ő tudja, nem így kell készülni egy igazi meccsre. Még elemzi is, mi vár rá, ismerve Bátkyt, mondja, hogy hogy fejben összeszedettnek kell lennie, és vigyáznia kell a földharcra. Vigyázni kellene, mondom én erre a tévé előtt, ha éles meccs következne, s nem népbutítás. Ki gondolja komolyan, hogy Valóvilág Péter kikapna egy olyan meccsen, amelyet miatta rendeznek meg, amelyre külön helikopterrel viszik, s amelyre azért jönnek a nézők, hogy őt lássák? Hajdanán, a magyar újságírók futballválogatottjában védtem én is egy akkor nagyon elismert rockzenekar ellen, nem győztünk elugrálni a labda elől, csak arra ügyeetünk, ne lógjon ki nagyon a lóláb. A mi mérkőzésünk a musor része volt, hogy még pontosabb legyek, a showmusor része. Úgy is kezelték, úgy is kezeltük. Ez is az, előre lekötött eredménnyel, s egy Bátky névre hallgató áldozati báránnyal. Ha bárki azt mondja, ez a bírkózást propagáló show része, nem szólok egy szót sem.

De miért alázzuk meg az igazi, a hetek, hónapok óta készülő, a valóban Athénre edző többi birkózót azzal, hogy ezt a bohóckodást felemeljük az ő versenyük szintjére? Miért jutunk el odáig, hogy a Haza és haladás jelszavát magáénak választó bulvárlapban induló címlapsztori Péter győzelme, beszámolunk a meccséről, miközben az ,,nem fér be”, hogy aznap az Európa-bajnok Majoros valóban parádésan tért vissza, s hogy Bárdosi és Deák Bárdos bejutott az elődöntőbe?

Egyszer egy bölcs azt mondta, csak azt lehet hülyének nézni, aki hagyja magát. Nem biztos, hogy kellene hagynunk. Az ilyen esetek kapcsán érti meg azon régimódinak vélt sportrajongókat az ember, akik manapság az élsport hallatán csak grimaszt vágnak és legyintenek: mondván, ja kérem, hol van itt már a régi eszme, a sport értéke, biznisz az egész világ, a sport is.