Valóban van esély?

Budapest. A magyar labdarúgó-válogatott szombaton lejátssza első Európa-bajnoki selejtezőjét a negyedik csoport egyik esélyese, Svédország ellen Stockholmban. A szövetségi kapitány nyilatkozott a mérkőzéssel kapcsolatban.

Lipcsei Péter (középen) hosszabb szünet után került vissza a válogatott keretbeNb1.hu-felvételVége a barátságos meccsek idő-szakának, most már bizonyítani kell...

ĺgy van, és eddig is mindig azt mondtam, hogy a barátságos – vagy inkább felkészülési – mérkőzésekre azért van szükség, hogy ütőképes csapatot alakíthassunk ki a selejtezőkre.

Sikerült?

Úgy vélem, hogy a két legutolsó meccs – a Spanyolország és Izland elleniek – során sikerült azt a csapatot megtalálni, amelyik valóban eséllyel veheti fel a küzdelmet a selejtezők során. Szerintem a legnehezebb ellenfélhez látogatunk, mivel mindenki elátt világos, hogy a hazaiak az esélyesebbek. Mezey Györggyel együtt videóról elemeztük a svédek világbajnokságon játszott meccseit, de a Paraguay elleni találkozójukat is láttam.

A legnagyobb tanulság?

Talán a mentalitásuk az, ami példa értékő lehet, emellett az a közeg, ami Svédországban vár majd ránk. Mindig előre terveznek, hiszen a Paraguay elleni meccsen már nem a világbajnoksággal foglalkoztak, hanem az Európa-bajnoki selejtezőkkel. Egyik ottani barátom jelezte, hogy már minden jegy elkelt, azaz teltházas meccs vár ránk.

A felkészülés során – az utolsó meccseket valóban „kiemelve“ a csomagból – nem igazán kápráztatta el csapata a szurkolókat. Mi szólhat tehát a magyar siker mellett Stockholmban?

Menjünk sorjában: februárban Cipruson voltunk, mindkét ottani meccsnek kiválasztó jellege volt, a tanulság: egy-egy játékosra azért lehet számítani. Persze szólni kell az olyan nagy vereségekről is, mint amit Fehéroroszországtól szenvedtünk el. Erről az a véleményem, hogy egy olyan együttes, amelyik a középpályán nem tudja megfogni a meccset, eleve vereségre van ítélve. Ezért később átszerveztem a csapatot, és a két utolsó mérkőzés azt igazolja, hogy helyes úton járunk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a tétmérkőzések egészen más jellegű feladatot rónak a csapatra és vezetőkre is, de hittel vallom, hogy kellőképpen felkészültünk az előttünk álló meccsekre.

A kimaradók?

Csak olyanok kerültek ki – ideiglenesen – a keretből, akik sérültek, közéjük tartozik például Lendvai, Pető Tamás vagy éppen Molnár Balázs. Sebők Vilmos és Mátyus János hosszabb ideig csapat nélkül voltak, én pedig csak olyanokra számítok, akik saját klubjukban folyamatosan bizonyítanak. (www.borsodiliga.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?