<p>Uruguay jutott másodikként a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság elődöntőjébe, miután a péntek esti negyeddöntőben 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel 4-2-re nyert Ghána ellen.</p>
Uruguay-Ghána 1-1, büntetőkkel: 4-2
Az első félidő hosszabbításában Sulley Muntari szerzett vezetést az afrikai gárdának, majd Diego Forlán egyenlített az 55. percben szabadrúgásból. Noha az iram magas volt, helyzetek adódtak, az eredmény már nem változott. A hosszabbítás drámai pillanatokkal ért véget, ugyanis a 122. percben Gyan - aki eddig a vb-n két büntetőt értékesített - 11-est rúghatott, miután a csatár Suarez kézzel hárított. Gyan ezúttal a sorsdöntő pillanatban a keresztlécre bombázott...
Az 1930-ban és 1950-ben világbajnok Uruguaynak az 1970-es elődöntő óta ez a legjobb vb-szereplése. Ghána búcsújával ugyanakkor afrikai gárda továbbra sem tudott a legjobb négy közé kerülni a vb-k történetében. 1990-ben Kamerun, 2002-ben pedig Szenegál búcsúzott a legjobb nyolc között.
Uruguay a keddi elődöntőben Hollandiával találkozik.
Eredmény, negyeddöntő:
Uruguay-Ghána 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) - 11-esekkel: 4-2
---------------------------------------------------
Johannesburg, Futballváros, 70 ezer néző, v.: Benquerenca (portugál)
gólszerző: Forlán (55.), illetve Muntari (45+2.)
sárga lap: Fucile (20.), Arevalo (48.), Perez (59.), illetve Pantsil (54.), Sarpei (77.), Mensah (93.)
piros lap: Suarez (121.)
Uruguay:
--------
Muslera - Lugano (Scotti, 38.), Victorino, Fucile, Pereira - Perez, Arevalo, Fernandez (Lodeiro, a szünetben) - Cavani (Abreu, 76.), Forlán, Suarez
Ghána:
------
Kingson - Pantsil, Mensah, Vorsah, Sarpei - Annan, Boateng, Inkoom (Appiah, 74.), Muntari (Adiyiah, 88.) - Asamoah, Gyan
I. félidő:
----------
18. perc: Forlán bal oldali szögletét követően Mensah mellkasáról pattant veszélyesen kapu felé a labda, Kingson azonban kiváló reflexmozdulattal védett.
30. perc: jobb oldali ghánai szöglet után Vorsah fejelhetett 7 méterről, s csak centikkel tévesztette el a jobb felső sarkot.
31. perc: Boateng kapott nagyszerű labdát a jobb oldalon, majd egy megkerülős csel után középre passzolt Gyanhoz, aki épphogy a bal alsó sarok mellé lőtt.
39. perc: Gyan beadása után Muntari fejelt a bal sarok mellé.
45+2. perc: Muntari 30 méterről lövésre szánta el magát, a labda pedig a bal sarokba vágódott, a rosszul helyezkedő Muslera nem védhetett (0-1).
II. félidő:
-----------
55. perc: Forlán végzett el szabadrúgást a 16-os bal sarkától nem messze, s a labdát kíméletlenül a keresztléc alá bombázta (1-1).
63. perc: Forlán futott el a bal szélen, középre ívelt, s a kapujából kimozduló Kingson alászaladt a labdának, de a túl oldalon jó ütemben érkező Suarez egy védő szorításában kapásból nem találta el az üres kaput.
70. perc: a bal oldalon Fucile adott kiváló passzt a 16-osra betörő Suareznek, aki a rövid sarkot vette célba, azonban Kingson hárítani tudott.
Hosszabbítás:
-------------
104. perc: Lodeiro kapott labdát a 16-os jobb oldalán, lövése megpattant egy védőn, de Kingson még visszaért a rövid sarokra, így, ha másodjára is, de védeni tudott.
118. perc: egy ghánai nagy bedobás után Fucile rosszul csúsztatta meg a labdát, így Boateng fejelhetett 5 méterről, de centikkel eltévesztette a bal sarkot.
120-122. perc: egy újabb ghánai nagy bedobás után háromszor is próbálkozhattak az afrikai játékosok, előbb Muslera mentett, majd egy védő hárított a gólvonalon lábbal, a harmadik próbálkozást pedig Suarez ütötte ki kézzel. A bíró kiállította a csatárt és 11-est ítélt, de Gyan a vb-n két értékesített büntető után most a keresztlécre vágta a labdát.
11-esek:
--------
Forlán magabiztosan, félmagasan a bal sarokba lőtt.
Gyan ezúttal higgadtabbnak bizonyult: a bal felső sarokba bombázott.
Victorino a keresztléc alá bombázott.
Appiah a jobb felső sarokba lőtt.
Scotti a kapu bal oldalába helyezett.
Mensah kapu bal oldalába tartó lövését Muslera megfogta.
Pereira az égbe bombázott.
Adiyiah leutánozta Mensah-t: a bal sarokra tartó labdát Muslera védte.
Abreu a sorsdöntő pillanatban hidegvérű volt: Panenka-módon helyezett a kapu közepébe.
Az első percek tapogatózó játéka után a dél-amerikaiak egyre nagyobb fölénybe kerültek. Kevés labdaérintéssel gyors ellentámadásokat vezettek, érezhető volt, hogy az uruguayi csatárok két lábon járó gólveszélyt jelentenek bárki ellen, s ennek megfelelő őrizetet kaptak, így a jól záró ghánai védelemnek sikerült megakadályoznia a nagyobb helyzetek kialakulását. A félidő derekán aztán varázsütésre nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt az afrikai együttes, ezáltal teljesen megváltozott a játék képe, szinte futószalagon jöttek az egyre nagyobb ghánai lehetőségek, s a félidő előtt Muntari távoli bombája révén a vezetést is sikerült megszereznie.
A lassabb kezdés után Forlán egyenlített szabadrúgásból, s ettől mindkét csapat őrült rohanásba kezdett, egyik félnek sem felelt meg az eredmény, mindkét gárda győzelemre játszott. Veszélyesebb viszont a dél-amerikai gárda volt, amely a megszokott stílusában, azaz kevés passzból alakított ki nagy helyzeteket az ellenfél kapuja előtt, bár ehhez a ghánai kapus bizonytalansága is hozzájárult.
A ráadásban ugyan mindkét gárda próbálkozott támadásokkal, de láthatóan elfáradt, ami elsősorban a pontatlan passzokban nyilvánult meg. Hiába akart nyerni mindkét csapat, már nem maradt elég erő ahhoz, hogy komolyabb helyzet alakuljon ki. Ghána azonban az utolsó percekben fölénybe került és Suarez kézzel hárított, így az utolsó utáni percben Asamoah Gyan 11-est rúghatott, de a keresztlécre bombázta a labdát. A kihagyott büntető eredményeképpen még több 11-es döntött, s az idegek csatájában Uruguay bizonyult jobbnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.