<p>A 2010 előtti hagyományokhoz visszatérve a France Football által alapított Aranylabdát ezentúl ismét kizárólag újságírók szavazatai alapján ítélik oda.</p>
Újságírók döntenek az Aranylabdáról
A magazin honlapján olvasható cikkből kiderül, hogy az elmúlt évek gyakorlatához képest lesznek változtatások: 23 fős helyett 30-as előzetes listát tesznek közzé, kimarad a közbülső lépés, azaz nem hozzák nyilvánosságra menet közben az első három helyezett nevét, hanem még az idén a teljes rangsort közlik majd.
Múlt pénteken jelentette be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), hogy megszűnik a FIFA-Aranylabda díj, a FIFA és a France Football közös elismerése, mivel az együttműködési szerződés lejár és nem újítják meg. A FIFA jelezte, hogy továbbra is jutalmazni fogja a legjobb játékosokat, de az elismerés nevét, illetve az átadás helyét és idejét csak később jelentik be.
Az Aranylabdát először 1956-ban adták át a francia hetilap munkatársai, a FIFA 1988-ban alapította saját elismerését, a kettő pedig 2010-ben egyesült. A FIFA-Aranylabda szavazáson újságírók mellett a válogatottak csapatkapitányai és szövetségi kapitányai vehettek részt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.