Újra hazai csapatgyőzelem

Dunaszerdahely/Bős |

<p>Többéves szünet után újra hazai győzelem került a krónikába a bősi Russel birkózóklub hagyományos nemzetközi tornáján, a Csallóköz Nagydíjon.</p>

A kötöttfogásban zajló rangos nemzetközi rendezvényen a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Németország, Magyarország, Románia, Szerbia, Ukrajna és Szlovákia huszonhat egyesületének százhetvenkét versenyzője három szőnyegen küzdött a győzelemért. „A csecsenek edzőjük lábtörése miatt visszaléptek. Francia sportbarátaink végül lemondták részvételüket, de augusztusban viszonozzák párizsi látogatásunkat, s megvalósul a tervezett közös edzőtáborozás. A szlovén csapat nem jelezte távolmaradásának okát. Okulva az előző évek tapasztalataiból, ezúttal már kimondottan a minőségre összpontosítottunk, ezért csak a legjobbakat invitáltuk rendezvényünkre” – tájékoztatott Meton Krisztián, a bősiek klubelnök-főedzője. Remekeltek a vendéglátók versenyzői, akik hat súlycsoportgyőzelmet szereztek az erős mezőnyben. Meglepetést keltett, hogy a bősi győztesek között a Lévai fivérek legfiatalabbikának, Zoltánnak a nevét is olvashatjuk. „Lengyel Károlynak, az országos válogatott edzőjének kérésére neki is versenyzési lehetőséget kínáltunk. Csupán ezen a viadalon soroltuk őt be a csapatunkba. A mieink közül elsősorban Fernyák Attila és Mezej József remekelt. Az utóbbi az erőpróba leglátványosabb csatáját vívta ukrán ellenfelével. Rajtuk kívül Rohály József teljesítménye is elismerésre méltó. Nagy kár, hogy további két kiválóságunk, a sérüléssel bajlódó Heizer és Hegedűs nem állhatott csatasorba. A csapatversenyben mégis sikerült újra az élen végeznünk. Ugyanakkor a külföldi klubok visszajelzése azt bizonyítja, hogy szervezésből is jelesre vizsgáztunk” – értékelte védenceik helytállását, ecsetelte a torna visszhangját a Duna-partiak tisztségviselője. A rendezvényen tiszteletét tette a szövetség elnöke, Lengyel Ferenc, az érmeket pedig Európa-bajnokunk, Lévai István adta át a legjobbaknak. A nézők között volt a bősi klub neveltje, a világbajnok harcművész, Végh Attila is. (ái) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?