Sport

Újra győztes úton a krasznahorkaváraljaiak

Krasznahorkaváralja | Utoljára még a 2020/2021-es idényben júniusban raboltak pontot a királyhelmeciektől, azóta valamennyi meccsüket elbukták a kelet-szlovákiai IV. fociliga déli csoportjában a krasznaváraljaiak. A 12. fordulóban végre megtört az átok, és lelkes játékuknak köszönhetően hazai pályán 4:1 arányban lepipálták a Topoľany csapatát.
Ábel Gábor

2021. október 16. 10:45

régiófoci
A krasznahorkaváraljai csapat (Molnár László felvétele)

Az előző szezonban is mindössze két alkalommal ízlelhették meg a győzelem ízét, és épphogy csak elkerülték a kiesést. „Ma vagyok 46 éves. Ha nem leszünk sikeresek, abbahagyom a focit és csináljatok, amit akartok, jelentettem ki a találkozó előtt. A fiúk halálra rémültek és kénytelenek voltak megszerezni mindhárom pontot. Aztán dáridóztunk éjfél utánig. Az ünneplést azonban gyakorolni kellett, mert nem voltunk hozzászokva” – árulta el mosolyogva az eredményes kilencven perc után Kún István, a krasznahorkaváraljaiak klubelnöke és csapatkapitánya.

A hazaiaknál Revúcky ugyan a 31. percben megszerezte a vezetést, ám 17 perccel később Ľoch kiegyenlített. A véghajrában aztán a vendéglátók alaposan megkeserítették ellenfelük életét, ugyanis kétszer Ďuriček talált be Gutič kapujába, majd Revúcky második góljával feltette az i-re a pontot.

„Az eddig lejátszott 12 bajnokin összesen 29 labdarúgó cserélődött ki. Alapembereink közül heten tartós sérüléssel bajlódnak, öten pedig távolabbi településeken jutottak munkalehetőséghez. A közel kétméteres Hajdúk egy évet kihagyott, mivel Cipruson teljesített szolgálatot, a kassai Lokomotívában is megfordult gólzsák, Revúcky pedig Léván katonáskodik, így csak időnként állhat Peter Džačár edző rendelkezésére. A fentiekből kifolyólag mind a védelem, mind pedig a támadósor összeállítása is komoly fejtörést okozott” – jegyezte meg a krasznahorkaváraljai labdarúgás első embere.

Az alakulatnak az első fordulóban szerzett gólt követően több mint nyolcszáz percet kellett várnia az újabb találatokra. „A hosszas eredménytelenség mindnyájunkra hatott, mintha elszállt volna a bátorság. Remélem, hogy a mostani diadal feldob minket. A következő összecsapást a sereghajtó királyhelmeciek otthonában vívjuk meg” – tudtuk meg Kún Istvántól.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
korm

A kormányban már alig, de a polgármesterekben még bízunk

bevásárlás

Az idei karácsony lenullázhatja a számlánkat

A 2. pillérből is intézhető özvegyi és árvasági nyugdíj

A 2. pillérből is intézhető özvegyi és árvasági nyugdíj

Megérkezett az első hó, így fest a téli Dunaszerdahely

Megérkezett az első hó, nézze, hogy fest a téli Dunaszerdahely

Kassa

A kijárási tilalom ellenére nagyobb a kassaiak mozgástere

gdffd

A patológus megkérdezte az elhunytak családtagjait, miért nem oltakoztak: Hatféle választ kapott!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.