<p>Oberstdorf. Gregor Schlierenzauer megvédené elsőségét a síugrók ma kezdődő 61. Négysáncversenyén.</p>
Újabb osztrák siker?
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Az elmúlt négy évben az osztrák ugrók fölénye jellemezte a hagyományos eseményt: 2009-ben Wolfgang Loitzl, 2010-ben Andreas Kofler, tavaly Thomas Morgenstern, míg idén januárban Gregor Schlierenzauer győzött. Ráadásul ezen időszak 16 állomásából 13-szor Ausztria képviselői diadalmaskodtak, rajtuk kívül csak a svájci Simon Ammann (2008, 2011) és a norvég Tom Hilde (2011) könyvelhetett el részsikert.
Schlierenzauer címvédése komoly bravúr lenne, ugyanis eddig mindössze kilenc alkalommal volt rá példa, legutóbb a sorozat legeredményesebb versenyzőjének, az öt végső diadallal büszkélkedő finn Janne Ahonennek sikerült ez 2006-ban. „Tavaly nyertem meg először a Négysáncversenyt, most már nem lesz rajtam olyan hatalmas nyomás. Motivál, hogy megismételjem az előző évi eredményt. Viszont négy nehéz versenyre számítok, a mezőny kiegyenlített, biztosan csak a negyedik helyszínen dől el minden” – nyilatkozta az idei Vk-sorozat pontversenyének éllovasa.
Schlierenzauerre honfitársai mellett mások is veszélyesek lehetnek: az idén jó formában levő német Severin Freund, a tavalyi Vk-első norvég Andres Bardal, a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammann, a lengyel Kamil Stoch vagy a feltörekvő sztárok, a szlovén Jaka Hvala és a német Andreas Wellinger.
A Világkupa-sorozatba tartozó esemény ma az oberstdorfi selejtezővel kezdődik, majd január elsején Garmisch-Partenkirchen, jövő pénteken Innsbruck, két nappal később pedig Bischofshofen következik.
A versenyek a hagyományos KO-rendszerben zajlanak (a többi Világkupa-viadaltól eltérően): a selejtező győztese az 50. helyezettel, a selejtező másodikja a 49.-kel stb. „párbajozik”, és a huszonöt győztes, kiegészülve az öt legjobb eredményt elérő legyőzöttel vehet részt a döntőben, s szerezhet így pontokat a Vk-sorozatba. (MTI, SITA, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.