Újabb magyar pólósiker

Szombaton Londonban, tegnap pedig már Madridban volt az olimpiai láng. A sportolók szorgalmasan készülnek a év legjelentősebb esményére. A magyar női vízilabda-válogatott a kezdeti megingás után magára talált és bejutott a Világliga-döntőbe.

Felipe herceg és felesége, Letizia Ortiz hercegnő az olimpiai lánggalReuters-felvételMadridban a láng

Rövid időre Madridba érkezett a világkörüli útját járó olimpiai láng. A spanyolok világklasszis vízilabdázója, Manuel Estiarte volt az első, aki 400 métert tehetett meg a fáklyával. „Remélem, Madrid 2012-ben otthont adhat az olimpiának, és akkor újra láthatjuk itt a lángot“ – mondta Estiarte a főváros üzleti egyedében tartott rövid ünnepségen. A környező utcákon több ezren figyelték a váltófutást, és az sem zavarta a nézőket, hogy már délelőtt 30 fokos volt a hőség. A lángot – amely ezt követően Barcelonába, majd Rómába utazik – az olimpia augusztus 13-i rajtjáig világszerte több mint 11 ezren viszik váltó keretében, s minden idők leghosszabb túráját teljesíti 27 országon és 78 ezer kilométeren át. Július 9-től már Görögországban halad majd városról városra.

Ingyenkoncert Londonban

Szombatron a Wimbledonban zajló angol nyílt teniszbajnokság helyszínére érkezett az olimpiai láng, amelyet a centerpályán Roger Bannister korábbi egymérföldes világcsúcstartó futó lobbantott fel. A szakadó esőben a hazaiak kedvenc teniszezője, Tim Henman vette át tőle a fáklyát, majd a Tower, a Szent Pál székesegyház és a Buckingham Palota érintésével olyan klasszisok futottak vele, mint Frank Bruno ökölvívó, Johanthan Edwards távolugró és Steven Redgrave evezős. Az ötkarikás esemény tiszteletére rendezett délutáni ingyenkoncerten – mintegy 70 ezren látták – többek között fellépett Rod Stewart, James Brown és Ozzy Osbourne is.

Navrátilová készülhet

Martina Navrátilová, a tenisz élő legendája bekerült az amerikaiak olimpiai teniszcsapatába, így – minden bizonnyal – részt vesz az athéni ötkarikás játékokon. A csehszlovákiai születésű, 47 éves szupersztár, aki fantasztikus pályafutása során 167 egyéni címet szerzett, Grand Slam-tornákon pedig 55 trófeát gyűjtött, párosban áll rajthoz Lisa Raymond oldalán. Az amerikai csapatból egyesben a férfiaknál Andy Roddick, Mardy Fish, Vince Spadea és Taylor Dent, míg a nőknél a címvédő Venus Williams mellett Serena Williams, Jennifer Capriati, valamint Chanda Rubin indul. Párosban a nőknél szintén címvédő Williams-testvérek, valamint Navrátilováék, a férfiaknál pedig a Roddick, Fish, illetve a világelső Bob és Mike Bryan duó lesz ott az olimpián.

Döntőben a magyarok

A magyar női vízilabda-válogatott 8:7-re legyőzte Oroszországot az első alkalommal kiírt Világliga elődöntőjében (a magyar csapat góllövői: Pelle 3, Kisteleki, Stieber, Valkai E., Szremkó, Valkai Á. 1-1), és a Long Beach-i fináléban – közép-európai idő szerint – ma hajnalban a házigazda Egyesült Államok csapatával találkozott. A magyar csapatban – ismét – kimagasló teljesítményt nyújtott a kapus Sós Ildikó, a mezőnyjátékosok közül pedig Pelle Anikó és a csapatkapitány Stieber Mercedes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?