Újabb futballsztrájk Spanyolországban?

Madrid |

<p>Könnyen elképzelhető egy újabb futballsztrájk Spanyolországban, mivel a liga (LFP) csütörtökön bejelentette, felfüggeszti az augusztus óta folyó tárgyalásait a játékosok szövetségével (AFE).</p>

A spanyol bajnokság (Primera División) egy hét csúszással tudott csak elindulni, miután az AFE sztrájkot hirdetett az első fordulóban, mert nem sikerült a ligától garanciát kapnia arra, hogy a jövőben nem lesznek gondok a labdarúgók fizetéseivel a nehéz anyagi helyzetben lévő kluboknál.
A sztrájk akkor egy hét után lezárult, a feleknek ugyanis sikerült előzetes megállapodást kötniük, s azóta a két szervezet folyamatosan tárgyalt egymással. A liga azonban csütörtökön bejelentette, hogy az AFE több kérdésben sem hajlandó feladni merev álláspontját, így a párbeszédet a maga részéről felfüggeszti. Az LFP hozzátette, hogy a tárgyalások három vitás kérdés (fizetési struktúra, a futballisták imázsához köthető jogok, fegyelmi szabályok rendszere) miatt szakadtak meg.
A játékosokat tömörítő szövetség még nem reagált az LFP bejelentésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?