UEFA – Növekszik a Bajnokok Ligája összdíjazása

uefa k

Növekszik a labdarúgó Bajnokok Ligája összdíjazása, mivel az európai szövetség (UEFA) bevétele is nőtt a kereskedelmi jogok értékesítésének és a szponzori juttatásoknak köszönhetően.

Az UEFA-nak az európai kupasorozatokból származó bevétele 3,5 milliárd euró lesz a következő három évben, ez közel nyolc százalékkal több, mint a 2018 és 2021 közötti időszakban.     

Minden BL-résztvevő klub 15,64 millió eurót kap az indulásért, ez az elmúlt három szezonban 15,25 millió euró volt. Az eredményességi prémium és a közvetítési jogokból származó részesedés is magasabb lesz. A csapatok között valamivel több mint 2 milliárd eurót osztanak szét összesen, szemben az eddigi 1,95 milliárddal, a legjobban kereső klub körülbelül 130 millió eurót kaphat.     

Az Európa-liga mostani idényében – amikor 48 csapatos volt a csoportkör – 560 millió eurót osztottak szét, ez a következő szezontól 465 millió euróra csökken, mivel 32 csapatosra szűkül a csoportkör mezőnye.    

Az újonnan létrejövő Konferencia Liga összdíjazása 235 millió euró lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?