U21: segít túlélni a nyarat és megmutatja a közeljövő sztárjait

A felnőtt labdarúgás közvetlen előszobájának tekinthető torna színvonalában általában nem szoktunk csalódni, ami csöppet sem meglepő, hiszen a kétévente megrendezett Eb-n rengeteg olyan fiatalt láthatunk, akik nemhogy az ígéret kategóriába sorolhatóak, hanem egyenesen meghatározó figurái egy-egy európai élcsapatnak vagy válogatottnak.  
Az U21-es tornák meglehetősen patinás múlttal bírnak: már 1967-ben összeterelték a legjobb fiatalokat (igaz, akkor még U23-as focistákat), jelenlegi formájában 1978 óta rendezik meg minden második évben. A korábbi Európa-bajnokságokon olyan neveket láthattunk pályájuk elején futballozni, mint Zinédine Zidane, Davor Suker, Raúl, Luis Figo, Frank Lampard, Andrea Pirlo vagy Manuel Neuer.

Nem csak az Eb a tét
Az idei tornán három négyes csoportba osztva összesen tizenkét csapat vesz részt. A kvartettek győztese nem csupán az elődöntőbe jutásnak örülhet, hanem automatikusan résztvevője lesz a 2020-as tokiói olimpiai játékoknak  (akárcsak az elődöntőhöz csatlakozó legjobb csoportmásodik). Ami a házigazda városokat illeti, Bolognában, Cesenában, Udinében, Reggio Emiliában, Triesztben és a San Marino-stadionban futnak ki a fűre a jövő (és néhány esetben már a jelen) csillagai. 
Mivel jónéhány mérkőzést lejátszottak már, ezért valamivel bátrabban lehet esélyeket latolgatni. Nem csupán a társházigazdasága okán illik Olaszországgal kezdeni, ugyanis Luigi Di Biagio szövetségi kapitány hosszú évek óta nem látott potenciállal bíró kerettel vághatott neki az Eb-nek. Annak ellenére bombaerős az itáliai társaság, hogy a Buffon-utódnak tartott Gianluigi Donnarumma sérülés miatt nincs itt, helyén a Napoliban kezdőkapussá előlépett Alex Meret véd. A hátsó négyestől felfelé egészen pofásan néz ki a kezdő: itt találjuk a Romába idén berobbant, ’99-es születésű Nicolo Zaniolót, a szintén római, a Farkasok alapemberének számító Lorenzo Pellegrinit és az Intertől a PSG-ig nagycsapatok által ostromolt Nicolo Barellát – eme trió láttán a futballínyencek mind a tíz ujjukat megnyalják. 

Kritizálják a védelmet
Egy sorral előrébb is kiváló a merítési lehetőség, gondoljunk csak a szélen kavargató, 60–70 millió eurós árcédulával közlekedő, a tornán a spanyoloknak és a belgáknak is két gólt vágó Federico Chiesára, vagy a bajnok Juventusban fontos gólokat szerző Moise Keanre. Az olasz válogatott korábban Tottival, Nestával vagy Vierivel ötször már megnyerte a tornát (a kilencvenes évek elején-közepén zsinórban háromszor!), tehát az elvárások nem csak a házigazda szerepe miatt nagyok. A nemzetközi mezőnyben hosszú esztendők óta nyeretlen olasz futballnak nagyon kellene már egy sikerélmény, mert a lemaradásuk a mostani mezőnyhöz képest több fronton (infrastruktúra, klubok gazdasági ereje, minőségi játékosok) sem akar csökkenni. Furcsamód a taljánok védelmét illeti a legtöbb kritika, ahol a bergamói középhátvéd Gianluca Mancinit leszámítva nem nagyon találni klasszis matériát, sőt, a két szélen egyenesen komoly gondban van a nemzeti utánpótlás-válogatottaknál nyolc éve dolgozó Di Biagio.  Ennek ellenére hajszálon múlik az olaszok sorsa: hiába verték 3–1-re a csoportot végül megnyerő spanyolokat, a lengyelektől elszenvedett 1–0-s vereség miatt csak a második helyen áll a csapat, és a lapzárta után játszott francia–román összecsapás eredményétől függött, továbbjutnak-e.

A franciák is esélyesek, de ...
Eddig nem nagyon rendeztek olyan utánpótlástornát, aminek a mindenkori francia válogatott ne lett volna esélyese. Most is így lenne, ha nem hiányozna náluk az egyik legfontosabb dolog, ami egy végső sikerhez szükséges: a csapatszellem. Az ugyanis nincs. Példának elég legyen annyi, hogy volt olyan játékos, aki megtagadta a behívót (Jean-Kevin Augustin), a csapatkapitány Abdou Diallo pedig az Eb idejére időzítette apró-cseprő műtétjét. A világbajnok felnőttválogatott szövetségi kapitánynak, Didier Deschampsnak kellett közbelépnie és néhány szép szót szólnia az összetartáson, hogy összekapják magukat a srácok. 
Ilyen előzmények után (két kihagyott tizenegyessel meg pláne…) nem kis bravúrnak  mondható az angol válogatott legyőzése az első körben. A neveket illetően kiemelkedő tudású futballistát nem nagyon találni a keretükben (a Lipcse masszív középsővédő párosa, a lyoni Aouar vagy az arsenalos Guendouzi azért figyelemre méltó ifjak), ott van viszont a támadósorban a korábbi világbajnok klasszis védő, Lilian Thuram fia, Marcus – egyébként a románoknál is akad egy híres csemete: a nagy Gheorghe Hagi gyerekét is láthatjuk játszani a tornán. 

A címvédőre érdemes figyelni
Címvédőként Németország válogatottja érkezett a félszigetre, amely két esztendővel ezelőtt a spanyolokat győzte le a fináléban. Abból a társaságból négyen (Levin Öztunali, Mahmoud Dahoud, Waldemar Anton és Nadiem Amiri) a mostani keretbe is meghívót kaptak. A csapat minden poszton erősnek tűnik, a dánoknak három, a szerbeknek hat gólt vágott az első két mérkőzésen – ebből négyet a Freiburg csatára, Luca Waldschmidt jegyzett. Rajta kívül a Schalke kapusára, az új Manuel Neuerként emlegetett Alexander Nübelre, a brutális fizikai adottságú középhátvédre, a leverkuseni Jonathan Tahra, valamint a Mönchengladbachba a semmiből berobbant középpályás mindenesre, Florian Neuhausra érdemes odafigyelni.  

A nyitófordulóban ugyan meglehetősen sima vereséget szenvedett a házigazdától a spanyol válogatott, ennek ellenére gyorsan visszatornázta magát az esélyesek közé. A második kanyarban legyűrte a csalódást okozó Belgiumot, az utolsó körben pedig a földbe gyalulta az olaszokat megverő lengyeleket, így máris a csoport élén találta magát, vagyis elődöntőt játszhat. Azért hatalmas csalódás lett volna, ha ezzel a minőségi kerettel nem érnek oda a célegyenesbe. A nagyválogatottól már megszokott, sokmozgásos, rövidpasszos futballt erőltető De La Fuente-sereget elsősorban játékügyes középpályásai húzzák: itt alkot a 2017-es torna legjobbjának választott, többszörös felnőttválogatott Dani Ceballos (még Real Madrid), a  Napoliban lényegében Marek Hamšík helyét és szerepét átvevő Fabian Ruíz, a néhány hete a Villarrealból az angol West Ham Unitednek 28 millió euróért eladott, kreativitásért felelős Pablo Fornals, továbbá a La Ligában idén tizenhárom gólig jutó szélső, a Real Sociedadban kavargató Mikel Oyarzabal. 

Akárhogy is, aki eddig egy percet sem látott az Európa-bajnokságból, az elődöntőkre mindenképp csatlakozzon be, mert érdemes lesz.