Tüntettek az olasz vízilabdázók

Tüntettek az olasz vízilabdázók

Ritkán látható jelentek zajlottak le pénteken a Paris La Défense Arénában, ahol az olasz és a spanyol válogatott találkozott egymással az 5–8. helyért zajló rájátszás első mérkőzésén.

Az olaszok két nappal korábban ötméteresekkel vesztették el a magyarok elleni negyeddöntőt, a találkozón óriási botrány tört ki, amikor a játékvezetők a második negyedben brutalitás miatt kiállították Francesco Condemit, aki egy lövés közben véletlenül eltalálta Jansik Szilárd arcát, akinek felszakadt a szemöldöke.

Az eset miatt elvették az olaszok gólját, a magyarok kaptak egy büntetőt – melyet Manhercz Krisztián belőtt – és négy percre emberhátrányba kerültek. Az olaszok ugyan jól átvészelték ezt az időszakot, a negyedik negyedben vezettek is, de végül alulmaradtak Vogel Soma bravúrjai miatt.

Az olaszok az eset után megóvták a mérkőzést, amit gyorsan elutasítottak, a válogatott azonban pénteken a spanyolok elleni összecsapásra sem felejtette el a történteket és „akciót” indított: az olaszok a himnuszok alatt a zsűrinek hátat fordítva álltak fel, majd a ráúszásra éppen Condemit – akinek automatikus eltiltását a nemzetközi szövetség eltörölte – állították oda. A spanyolok nem is indultak el labdára, Condemi pedig ezt követően kiült a kispadra, és felöltözött, nem is játszott már egy másodpercet sem.

A jelképes tiltakozásnak ezzel még nem volt vége, az olaszok az első négy percben gyakorlatilag nem voltak hajlandóak támadni, védekezésben pedig mindig egy ember kiúszott ahhoz a kötélhez, ahol a kiállított játékosokok várakoznak.

Ebben az időszakban az olaszok háromgólos hátrányba kerültek, végül 11–9-es vereséget szenvedtek, így csak a hetedik helyért játszhatnak a francia fővárosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?