Tour de France – Vingegaard az időfutam megnyerésével több mint másfél perccel növelte előnyét

Jonas Vingegaard

A sárga trikós Jonas Vingegaard nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei egyetlen időfutamát az utolsó hét nyitónapján, összetettben pedig több mint másfél perccel növelte előnyét a nagy rivális Tadej Pogacar előtt.

A keddi, 16. szakaszon a Passy és Combloux közötti 22,4 kilométeres időfutam várt a bringásokra, benne két emelkedővel, egy lejtmenettel és sík résszel. A táv az emelkedők miatt nem a sík időfutamok specialistáinak, hanem az egyenkénti indítású számot jól bíró hegyimenőknek kedvezett, az előzetes várakozások alapján a címvédő és a záró hetet tíz másodperces előnnyel váró dán Vingegaard, a kétszeres győztes szlovén Pogacar, valamint a mezőny egyik legsokoldalúbb kerékpárosa, a belga Wout van Aert számított esélyesnek.

A versenyzők az összetettben elfoglalt pozíciójukhoz képest fordított sorrendben tekerték le a távot, Van Aert az esélyeknek megfelelően célba érkezésekor átvette a vezetést. Idejét az összetett dobogóért harcolók csak megközelíteni tudták, a két nagy esélyes azonban már az első időmérő pontnál jócskán belül volt a belga részidején, kettejük közül ekkor 16 másodperccel a sárga trikós Vingegaard állt jobban. Pogacar kerékpárt cserélt a második, hosszabb emelkedő alján, előtte a mérési pontnál fél perccel vezetett a dán, aki viszont az időfutam-kerékpárján vágott neki a hegynek. Vingegaard a meredek részeken is gyorsabb tudott lenni, végül 1 perc 38 másodperccel bizonyult gyorsabbnak Pogacarnál, az összetettben pedig 1 perc 48 másodpercre növelte előnyét szlovén vetélytársa előtt, aki három éve a honfitárs Primoz Roglic ellen éppen egy időfutamon fordította meg a Tourt emlékezetes körülmények között.

Még két hegyi szakaszon van reális esély az összetett változására, közülük az elsőre szerdán kerül sor, amikor a végkimenetel szempontjából kulcsfontosságú királyetap, a Saint-Gervais Mont-Blanc és Courchevel közötti 165,7 kilométeres táv megtétele vár a 110. Tour de France mezőnyére két első, egy második és egy kiemelt kategóriás heggyel. A viadal vasárnap a párizsi Champs-Élysées-n zárul.

Eredmények:

16. szakasz, Passy-Combloux, 22,4 km, időfutam:

1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 32:36 perc
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 1:38 perc hátrány
3. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 2:51 p h.
...7. Adam Yates (brit, UAE) 3:12 p h.
...12. Carlos Rodríguez (spanyol, Ineos Grenadiers) 3:36 p h.

Az összetett élcsoportja:

1. Vingegaard 63:06:53 óra
2. Pogacar 1:48 p h.
3. A. Yates 8:52 p h.
4. Rodríguez 8:57 p h.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?