Tomáš Malik bizakodóbb

Pozsony. Áprilisban kerül sor a női Fed Kupa és férfi Davis Kupa idei első, Szlovákiát is érintő felvonására. Mindkét válogatott idegenben kezdi majd a küzdelmeket.
FED KUPA. Ausztria ellen vívja mérkőzését a szlovák női teniszválogatott.

Pozsony. Áprilisban kerül sor a női Fed Kupa és férfi Davis Kupa idei első, Szlovákiát is érintő felvonására. Mindkét válogatott idegenben kezdi majd a küzdelmeket.

FED KUPA. Ausztria ellen vívja mérkőzését a szlovák női teniszválogatott. Tomáš Malik, szövetségi kapitány védencei salakborítású pályán mérkőznek nyugati szomszédainkkal a Világcsoport első fordulójában. „A nevezést csak a néhány nappal az összecsapás előtt véglegesítem, mert a lányok formája idén nagyon ingadozó, és egyelőre nem igazolják képességeiket. Terveim szerint ötnapos edzőtáborozást is a beiktatunk a felkészülésbe, bízom benne, sikerül túljutnunk az osztrákokon” – mondta a kapitány.

DAVIS KUPA: Más a helyzet a férfiaknál, hiszen ők a távoli Dél-afrikai Köztársaságba utaznak. Miloš Mečíř kapitány elégedett lehet, hiszen tavalyi szerződését az összes játékos megújította. „Továbbra is Dominik Hrbatý és Karol Kučera alkotja majd a válogatott gerincét. Mellettük szeretnék lehetőséget adni a fiatal tehetségeknek is. Nem esélyesként utazunk Afrikába, és kilátásainkat az is nehezíti, hogy a mérkőzések füves pályán zajlanak majd, ami a hazaiaknak kedvez” – nyilatkozta Mečíř. (sd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?