Tokody és a Dortmund

Budapest. Miután a nyáron balul sikerült prágai próbajátékon vett részt Tokody Tibor a cseh Slavia Prahánál, csak nehezen tudta beverekedni magát az Újpest kezdő-csapatába.

Budapest. Miután a nyáron balul sikerült prágai próbajátékon vett részt Tokody Tibor a cseh Slavia Prahánál, csak nehezen tudta beverekedni magát az Újpest kezdő-csapatába. Nos, ahhoz képest, hogy ezen az őszön Tokody csak epizódszerepeket kapott az Újpestben, kedd délutántól a német élvonalbeli Borussia Dortmundnál vesz részt próbajátékon. Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója elmondta, egyelőre még nem kalkulálnak a bevétellel – pedig minden forint fontos lenne a bajban lévő labdarúgócégnek –, csak akkor számolgatnak, ha komolyra fordul az ügy. Gyulay hozzátette, nagyon szurkol a játékosnak, de szerinte a csoda kategóriájába tartozna, ha sikerülne Németországba igazolnia. A futballista menedzsere ennél sokkal bátrabban fogalmaz. „A Dortmund vezetőivel egyeztettem, amikor elmondták, hogy új játékosokra van szükségük – mondta Jurácsik Mátyás, Tokody Tibor ügynöke. – Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Tokody szerdán pályára léphet egy edzőmérkőzésen. Természetesen nem a dortmundi amatőregyüttesről van szó, hanem az első csapatról. A magam részéről nyolcvanszázaléknyi esélyt adok arra, hogy a magyar játékost szerződteti a német sztárklub.”

„Nyáron sem rajtam múlt, hogy kútba esett a szerződés – mondta a csatár. – Jó erőben vagyok, és egyáltalán nem izgulok. Szerdán sok minden kiderül, ha játszom az edzőmérkőzésen. Nem foglalkozom azzal, mennyi az áram, ez legyen a két klub vezetőinek a gondja. Korábban a Slavia ajánlatán sokat rágódtam, de a Dortmund esetében sokat tudnék engedni az elképzeléseimből azért, hogy szer-ződtessenek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?