Tokió 2020 – A japán miniszterelnök nem számol az olimpia halasztásával

Tokio 2020

Tokióban továbbra is azzal számolnak, hogy az eredeti időpontban meg tudják rendezni az olimpiát.

Szuga Josihide japán kormányszóvivő arra reagálva erősítette ezt meg pénteken, hogy csütörtökön Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott: a koronavírus-járvány miatt a döntéshozóknak meg kellene fontolniuk a nyári játékok elhalasztását 2021-re.

„Ismerem Trump elnök véleményét, de mi a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a szervezőbizottsággal és Tokióval szoros együttműködésben azon dolgozunk, hogy az eredeti menetrend szerint előkészítsük az olimpiát” – közölte.

Pénteken telefonon egyeztetett egymással Trump és Abe Sindzó japán miniszterelnök, és egy másik szóvívó, Okada Naoki szerint a megbeszélésen nem esett szó a halasztásról, illetve arról, hogy nézők nélkül kellene megrendezni a versenyeket.

„A miniszterelnök határozottan kiállt amellett, hogy meg akarja nyerni a koronavírussal szembeni ütközetet és bízik a nyári sikeres olimpiarendezésben”

– mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Trump elnök pedig „nagyra értékeli az erőfeszítéseket”.

A két vezető nem beszélt utazási korlátozásokról Japán és az Egyesült Államok között – folytatta Okada.

Ezzel a közléssel arra utalt, hogy Donald Trump szerdán bejelentette: a koronavírus-járvány miatt péntek (ma) éjféltől nem léphetnek be az Egyesült Államok területére azok, akik a schengeni övezetben voltak az elmúlt 14 napban.

Az olimpia hivatalosan július 24-én kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?