Tíz góllal kaptak ki a szlovák kézisek

<p>A szlovák női kézilabda-válogatott 30:20-ra kikapott Holandiától első középdöntős mérkőzésén a magyar&ndash;horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon. Ez volt a szlovákok eddigi legnagyobb veresége a tornán.</p>

Mindkét csapat sok pontatlansággal kezdett, a szlovákok jóformán csak Jakubisová révén tudtak gólt szerezni. 7:6-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, de a 10. és a 20. perc között a szlovákok egy gólt sem szereztek, a hollandok pedig meglódultak. A félidőben 17:10-re vezetett Hollandia. A második játékrészben a szlovákok a korábbi meccseken mindig jobb teljesítményt nyújtottak, mint az elsőben, most azonban nem sikerült feljavulniuk. Rengeteg volt a rossz bejátszás, eladott labda, kapufa. Bár a hollandoknál is voltak technikai hibák, a szlovákoknak ismét volt egy közel tízperces gól nélküli periódusuk, így a különbség fokozatosan nőtt. A végeredmény 30:20 lett. A szlovákok következő meccsüket Svédország ellen játsszák kedden. A legjobb négy közé már matematikai esélyük sincs bejutni, de tőlük már az alapcsoportból való továbbjutás is bravúrnak számított.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?