Titanilla Tallinnból: Markó Márton a verseny előtt Prágában rekedt

Tallinn |

<p>Markó Márton megnyerte a férfiak versenyét a műkorcsolya országos bajnokságon, így a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség őt nevezte a tallinni Európa-bajnokságra.</p>

A döntés néhányakat felháborított, de a 21 éves korcsolyázó bízott benne, a vihar elültével már semmi sem hátráltatja a felkészülését.

Nem így történt, Markó repülőgépe Prágában lekéste a csatlakozást, így a magyar versenyző csak egy nappal a rövidprogram előtt, kedden este érkezett meg Tallinnba, s csak egyetlen edzésen tudott részt venni. „Tizenöt percet kellett volna várnia ránk a másik gépnek, de úgy látszik, a légitársaságnak jobban megérte szállást fizetni nekünk egy éjszakára, mint hogy késve indítsa a tallinni járatot. Kénytelen-kelletlen egy napot Prágában töltöttünk, városnézésről persze szó sem volt, igyekeztünk pihenni. Az edzéslehetőség viszont hiányzott, utoljára pénteken edzettem az út előtt” – számolt be viszontagságairól a Vasas SC korcsolyázója, akinek a tallinni kontinensviadal volt élete első világversenye.

„Nagyon izgultam, szerintem látszott is, nem is úgy sikerült a program, mint az ob-n – mondta Markó, akinek rövidprogramja 35,32 pontot ért, ezzel négy versenyzőt előzött meg a harminchetes mezőnyben. – Már a csarnok nagysága elkápráztatott, a bemelegítés elején ámulatomban majdnem elestem a lépéssorban. Később azért megnyugodtam, de sajnos nem tudtam hibátlan programot futni. Ha viszont ugyanígy folytatjuk a munkát, jobb eredményeket is elérhetek. A célom, hogy felzárkózzak az élmezőnyhöz. Minél előbb meg akarom tanulni a tripla axelt, ezzel több tíz helyet előreléphetnék.”

További tallinni érdekességek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?