„Tényleg kell még egy négyfordulatos?”

Egyre több korcsolyázó rak a kűrjébe akár négy-öt négyfordulatost is. Mit gondol erről a trendről?

Két módja van, hogy az ember nehezítse a programját. Az egyik, hogy nehezebb ugrásokat vállal, a másik, mint az én esetem is, hogy nehezebb összekötő elemeket használ az egyes ugrások között. Mind a két módszernek vannak hátulütői. Ha több a négyfordulatos a programban, akkor hamarább elfáradsz, a tested jobban szenved, sokat kockáztatsz. Amikor a fiatal korcsolyázók egyszerre akár több négyfordulatost is beillesztenek a programjukba, a szervezetük nem tud alkalmazkodni ehhez, és így hosszú távon nem érezhetik magukat komfortosan, magabiztosan annak a programnak az előadása közben. Ezért is látunk mostanában sok sérülést. Szerintem jobb a fokozatosság, mint egyszerre bedobni a programba négy-öt négyfordulatost, aztán várni, mi lesz belőle.

Ön szerint hány négyfordulatos az ideális a kűrben? Három, mint ahányat ön is csinál?

Én a pályafutásom során mindig fokozatosan nehezítettem a kűrömet. Egyik évben beleraktunk még egy tripla axelt, a másikban még egy négyfordulatost, néhány évvel később egy újabbat. Lépésről lépésre haladtunk, ahelyett, hogy mindent egyszerre tönkretettünk volna. A négyfordulatossal az a gond, hogy olyan előkészületeket igényel, hogy semmi másra nincs mód mellette. Nem lehet nehéz összekötő elemeket csinálni a négyes előtt. Aztán az ember látja, hogy egy négyesekkel teli programban is a versenyzők 9,50 meg 10 pontokat kapnak az összekötő elemekre, és azt gondolja magában: „Ez lehetetlen!” Nem lehet 10-est adni az összekötő elemekre egy olyan programban, amelynek az első két és fél, három percében csak négyfordulatosok vannak.

A nőknél sokkal több tiszta programot látunk mostanában, mint a férfiaknál. Ez azért van, mert a férfiak egyre nehezebb és nehezebb ugrásokkal próbálkoznak?

A férfiak egyre csak hajtják magukat, magasabbra, magasabbra. Néhány éve hasonló volt a helyzet velem és Juzuru Hanjuval (japán műkorcsolyázó, a címvédő olimpiai bajnok, aki Fernándezzel együtt Brian Orsernél edz Torontóban – a szerk. megj.). Ő belerakott egy nehéz ugrást a programba, én is beleraktam. Erre a többiek is ezt tették. De ez a dolog nem állt meg egy bizonyos idő után, ma is folytatódik. A lányoknál ez másképp van. Mirai Nagasu tudja a tripla axelt, de emiatt most nem akar húsz másik lány is tripla axelt ugrani. Olyan programot állítanak össze, amilyet meg tudnak csinálni. Ezért stabilabbak a lányok. Ehhez képest vannak olyan fiúk, akik az edzésen egyetlen négyfordulatost sem tudnak rendesen megcsinálni, de a kűrjükben azért kettővel is próbálkoznak. Miért csinálják? Ez a kérdés.

Most 26 éves. Nehezebben ugorja már a négyfordulatosokat, mint fiatalabb korában?

Ha próbálsz nehezebb összekötő elemeket tenni a programodba, akkor az ugrások is nehezebben fognak menni. És természetesen az idő is ellenünk dolgozik. Minél öregebb valaki, annál kevesebb az ereje. Fiatalon az ember több ugrást, több teljes programot meg bír csinálni edzésen. Most már őszülök, de ez normális, ezért van az, hogy előbb-utóbb mindenki visszavonul, mert érzi, hogy a teste nem úgy működik, mint korábban. Én is tisztában vagyok ezzel, de harcolok ellene. Más korcsolyázók inkább befejezik. Ha valaki elég okos, tudja, mikor kell abbahagyni.

Az edzései is mások, mint korábban?

Persze. Egy sima edzésen minden ugrásból kettőt csinálok, aztán lefutom a programjaimat, és ha minden rendben van, megyek is le a jégről. Minek töltsek a jégen másfél órát, ha 45 perc alatt is mindent meg tudok csinálni? Minek erőlködjek még 45 percen át, hogy elfáradjak, netán megsérüljek? Sokkal észszerűbben állunk hozzá az edzésekhez, mert nem vagyok már tinédzser.

A szezon elején egy interjúban azt mondta, az olimpiai szezonban nem lesz annyit egyszerre a jégen Hanjuval, mint a korábbi években.

Mindenki totál stresszes, mindenki lélekben már az olimpián jár. Néha, ha túl sok kiváló korcsolyázó van a jégen, ráadásul mindenki ideges, akkor csak még stresszesebb lesz az ember. Ezért a korcsolyázókat néha külön csoportokba osztjuk, de ez nem csak engem és Juzurut érint. Azért csináljuk, hogy a jég egy kicsit üresebb, a hangulat kicsit oldottabb legyen. De ez nem valami személyes ellentétről szól Juzuru és köztem.

Nathan Chen, Soma Uno, Bojang Tyin és Juzuru is négyfordulatosokkal teli kűröket futnak. Ha elnézi, miket csinálnak, hogyan tudja megőrizni az önbizalmát?

Ha elmegyek egy versenyre, és az eredményeimet összehasonlítom azokéval a srácokéval, akik eggyel vagy kettővel több négyfordulatost csinálnak, még mindig azt mondom: „Azért nem állok olyan rosszul!” Szóval, tényleg kell még egy négyfordulatos? Kérdem én: komolyan szüksége van Juzurunak még egy négyfordulatosra? Mert szerintem nem. De én nem ő vagyok, meg különben is, ki vagyok én, hogy bármit is mondjak. De ez az a kérdés, amit nekünk, korcsolyázóknak fel kell tennünk magunknak: tényleg szükségem van rá, vagy egy tiszta program a jelenlegi ugrásokkal elég lenne a győzelemhez? Azt gondolom, hogy ha tiszta programokat futok, akkor ott lehetek a dobogó tetején, de ez nyilván a többieken is múlik. Gondolkodtam rajta, hogy a kűrömbe rakok egy négyfordulatos rittbergert is, de aztán feltettem magamnak a kérdést: mennyi időre és energiára lenne szükség ahhoz, hogy stabil legyen az az ugrás? Megéri? S a válaszom az volt: nem, valószínűleg nem. A négyfordulatosok általában nehezek, a rittberger pedig különösen, mert könnyen kicsúszhat az ember lába a bemenetnél, és akkor nagyot lehet zuhanni. Talán ha fiatalabb lennék, megpróbálnám, de nem most.

Többször elmondta már, hogy egy versenyen a siker vagy a kudarc nagyon nagy mértékben az adott napon múlik. Hogyan készül arra, hogy a verseny napja az ön napja legyen?

Ez inkább mentális felkészülés. Ha fizikailag jó formában vagy, és magabiztos vagy a programjaidat illetően, akkor nagy esélyed van rá, hogy jól korcsolyázz. És ha igazán akarod, akkor tiszta programot fogsz futni. Ha egy versenyző tényleg csak saját magára, a saját programjára összpontosít, akkor semmi sem fogja megállítani. Ilyen az ember, ha például valaki egy nehéz vizsgára készül, és nagyon le akarja tenni, akkor úgy is lesz.

Milyen az ön számára egy ideális nap?

A hétköznapjaim nagyon lazák. Az edzések előtti órákban igyekszünk nem tervezni semmit, mert egészen érdekes, mennyire meg tudja változtatni az ember napját, ha mondjunk interjút kell adnia edzés előtt, vagy ki kell fizetnie egy számlát. Ezért reggelente csak otthon vagyok, és ha intézkednem kell, azt megteszem majd délután, ha már túl vagyok az edzésen. Igyekszünk, hogy minden nap egyforma legyen, és hogy minden nap jól érezzem magam.

Dimitrij Alijev, a moszkvai Eb ezüstérmese elmondta, hogy a kűr napján az edzés előtt a szállodában felejtette a korcsolyáját. Történt már önnel hasonló? És ha igen, hogyhogy nem zökkentette ki?

Egy versenyen az a kérdés, hagyod-e, hogy az ilyesmi befolyásoljon, vagy sem. Sok mindent elfelejtettem már, volt, hogy a kűrruhám nadrágját hagytam a szállodában, volt, hogy a nemzeti színű dzsekimet. De amikor az ember már a jégen van, nem ilyeneken gondolkodik. Viszont nyilván befolyásolhatja a jégre lépés előtti lelkiállapotát. Szerintem engem egy versenyen nem nagyon zökkentene ki ilyesmi, edzésen már idegesebb lennék, mert ott nincs meg az az adrenalin és összpontosítás, mint egy versenyen.

A szocsi olimpián negyedik helyen végzett, most, a pjongcsangi játékok előtt már többször elmondta, szeretne érmet szerezni. Ez plusz nyomást jelent?

Nem igazán. Persze, lesz rajtunk nyomás, mert mégis csak az olimpiáról van szó. De egyik nap volt egy jó beszélgetésem Briannel Torontóban. Éppen nagyon ki voltam készülve az olimpia miatt, és bementem az irodájába. Brian pedig azt mondta: „Hallgass rám, Javi. Az olimpiai kűr másnapján is felkel majd a nap. Ha nem is leszel érmes, akkor is lesz egy következő nap, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Úgyhogy miért vagy ennyire kiakadva?” És akkor rádöbbentem, tényleg, ha az ember nem nyer érmet az olimpián, az nem azt jelenti, hogy véget ér az élete. Mindent bele fogok adni, keményen fogok dolgozni érte, de ha nem jön össze, akkor nem jön össze. Szocsiban sem jött össze, mégis itt vagyok!

Megváltozott valami önben Szocsi óta?

Azt hiszem, ez motivált, adott egy célt. Felmentem a jégre, és edzeni akartam, többet és többet. Nem voltam szomorú vagy letört. Nagyon boldog voltam, hogy újra a jégen lehettem, dolgozni és fejlődni akartam. Lehet, hogy ha nem vagyok negyedik az olimpián, akkor most nem lennék itt.

Mit szeretne megmutatni a programjaival Pjongcsangban?

Két jó programot akarok futni. Nyilván az egyensúlyra is törekszem bennük. Sokat beszélek az egyensúlyról, de hogy hiteles legyek, akkor a versenyeken nekem magamnak is demonstrálnom kell ezt. Azt gondolom, az olimpia ideális alkalom számomra, hogy egy jót korcsolyázzak, hogy élvezzem. Az a jó az idei programjaimban, hogy ha jól mennek, mosolyoghatok is. Nem minden program ilyen, ha a fekete hattyút korcsolyázod, akkor nem vigyoroghatsz közben. Szeretném jól érezni magam az olimpián. Meg akarom mutatni az embereknek, mennyire szeretek korcsolyázni.

Mit jelentene egy olimpiai érem a spanyol korcsolyasportnak?

Az elmúlt néhány évben sokat erősödött a sportágunk, ám az embereknek még mindig nehéz közelebb kerülniük egy olyan sporthoz, amelynek nincs túl messzire nyúló történelme. A futball meg a tenisz sokkal régebbi sztori. Ha Pjongcsangban érmes leszek, remélhetőleg folytatódik a spanyol korcsolyasport fejlődése. Több lesz a jégpálya és a versenyző, és így nagyobb esélyünk lesz találni újabb jó korcsolyázót vagy korcsolyázókat. Láthattuk az elmúlt pár évben, hogy már vannak jó jégtáncosaink, van egy jó párosunk. Egyre több a jégpálya az országban, tavaly például kettő is nyílt Granadában. Kanadában, ahol egy épületen belül hat jégpálya van, ez nem lenne nagy dolog, de nálunk rengeteget jelent.