Teljesült Danka Barteková álma

<p>Huszonegy napot töltött Londonban. Az olimpia második napján drámai szétlövés után lett bronzérmes skeetlövésben, az utolsó előtti napon pedig jelentős előnnyel megnyerte a sportolók szavazását, és ezzel bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba (NOB). A 27 éves Danka Barteková lesz a 109 tagú ötkarikás testület legfiatalabb tagja. Hazaérkezése után adott interjút az Új Szónak.</p>

Gratulálok! Az utóbbi napokban gyakran hallhatta ezt a szót. Milyen érzéssel fogadta?

Nagyon megörvendeztetett mindegyik jókívánság. Néhány százat kaptam SMS-üzenetben az éremszerzéshez is. Valamennyire válaszoltam, mert nagyra értékelem, ha valaki gratulál nekem, s megoszthatom vele az örömömet. Még mindig nem érzem, hogy elegem volna belőle. Együtt örülök az emberekkel, ők is velem, amiből arra következtetek, hogy így boldogok.

Majdnem hétezer sportolói szavazatból közel háromezerrel került a NOB sportolói bizottságába, ami óriási bizalmat jelez. Váratlanul nagy bizalmat?

Hatalmas bizalomról van szó, az tény. Nagy felelősséget érzek a sportolókkal szemben, mert sokan megbíznak bennem, és szavazatukkal jelzik, sikeresen képviselhetem őket a testületben. Ez kötelesség és elismerés is számomra. Igyekezni fogok az elvárásoknak eleget tenni. Jól képviselni a sportolókat, nemcsak végigülni a tanácskozásokat, hanem aktívan bekapcsolódni a munkába is, hogy továbbra is a lehető legjobb körülmények között sportolhassunk.

Hiába vártuk, hogy feltűnik a londoni olimpia záróünnepségén, és bemutatják a testület további három új tagjával együtt. Ön már vasárnap reggeltől tudta, hogy ez elmarad, hiszen Rogge NOB-elnök egy találkozó keretében tájékoztatta a kialakult helyzetről. Hogyan élte át, hogy nem került az érdeklődés középpontjába?

Maga az ünnepség életem egyik sikeres időszakának, a Londonban eltöltött huszonegy napnak a kicsúcsosodása volt. Óriási élményként maradt meg bennem. Megható volt, könynyeztem is.

És ha még külön is bemutatták volna?

Sajnáltam, hogy ez elmaradt, hiszen Szlovákiát is gyújtópontba vihettem volna, jelezve, hogy egy kis országnak is lehet sikeres embere, s a NOB tagjává válhat. Másfelől meg tisztában voltam azzal, hogy ez így van, semmi sem változik meg. Ezt ellensúlyozhatja majd az aktív munkám a testületben. Az álmom megvalósult, s a helyzeten már az sem változtat, hogy hivatalosan bemutattak-e a záróünnepségen vagy nem.

Tehát csak idő kérdése, hogy mikor válik a NOB tagjává. Huszonegy napon belül a jelölőlistáról kampányolási szabálysértés miatt kizárt két sportoló fellebbezhet, s ha megteszik, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) dönt a sorsukról. Szavazatai ismeretében azonban az Ön helyzete nem forog kockán.

Így van. Megvárja a NOB, míg minden lezajlik, és utána fognak szavazni a felvételünkről. Formális lépésről van szó, de hogy mikor és milyen alkalomból teszik meg, azt még én sem tudom.

A sportolók vágya olimpiát nyerni, csak kevesen akarnak a NOB tagjává válni. Ön nem titkolja, hogy tudatosan készült erre a szerepkörre. Már két éve az ifjúsági olimpia küldötte volt, s más területen is tevékenykedik az ötkarikás mozgalomban. Miből ered ez az érdeklődés?

Amikor sportlövőként feltűntem a többiek között, elhatároztam magamban, hogy a jövőben sem mondok le a sportolásról, ami mindig érdekelt. De nem csak úgy akartam maradni, hogy pusztán sportolok. Célratörő vagyok, ezért a tanulás is nagyon fontos volt számomra. Azért választottam a nemzetközi kapcsolatok szakot, hogy tanulmányaimat összekapcsolhassam a sporttal, s olyan területen képezzem magam, ami mindkettőhöz közelálló, s a jövőben érvényesülést is jelenthet számomra.

Az embernek a NOB tagjairól érett, idősebb férfiak képe ugrik be. Mivel állít be közéjük egy csinos lány?

Ami ennek kapcsán először eszembe jut, az a tekintély. Olyan emberekről van szó, akiknek óriási a tapasztalatuk, velük találkozni, kommunikálni nem akármilyen dolog. Tisztelem őket, óriási alázattal megyek közéjük, és megpróbálok helytállni, úgy tevékenykedni, hogy nyolc évig a testület hasznára legyek.

Az olimpiai lőtéren bronzérmet szerzett. A hatalmas sportdiplomáciai siker után mi maradt meg emlékezetében versenyzői szerepléséről?

Olyan felkészülésen estem túl, mint még soha. Inkább ezt az érmet vártam, mint a NOB-tagságot. Tizennégy év munkája van benne, s ezt befolyásolhattam. A szavazáson a sportolók döntöttek rólam.

Sokak szerint sportdiplomáciai diadala felért egy aranyéremmel, s némileg kárpótolja az országot a hiányzó londoni győzelemért. Önnek is aranyat ér, hogy első lett a szavazáson?

Két különböző területről van szó. A sportlövészetben elért sikerem többéves felkészülésem eredménye, a szavazáson elért sikerem már közös igyekezet végkifejlete, a Szlovák Olimpiai Bizottság és én is sokat tettünk érte.

Nyolc évre választották be a NOB-ba. Hol találkozhatunk a jövőben gyakrabban Danka Bartekovával: a sportolók között, a lőtéren vagy a sportdiplomaták társaságában, az ülésteremben?

Az szeretném elérni, hogy NOB-tagságom ne menjen sportolói tevékenységem rovására. Aktív versenyző akarok maradni. Ugyanakkor tudom, hogy lesz mit összehangolnom. Mindenféle módon. Lehet, hogy éppen a szabadidőm látja majd a kárát. De én már alig várom, hogy komoly megbízatásom elkezdődjön.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?