Kű Lajos a magyar labdarúgás kiemelkedő alakja, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, a Kárpát-medencei összmagyar diáklabdarúgó bajnokság főszervezője. A szlovákiai selejtezők kicsúcsosodása után nyilatkozott lapunknak.
Hogyan értékeli a bajnokság eddigi lefolyását?
Óriási sikere van.
Tehetségkeresés a futballpályákon
Hogyan értékeli a bajnokság eddigi lefolyását?
Óriási sikere van. Magyarország és az őt körülvevő hat szomszédos ország 250 csapata nevezett be, ami szerintem kiemelkedően magas szám. Szerencsésen túljutottunk a selejtezőkön, rengeteg izgalmas csatát láthattunk, és a minőség is jelzi: jó úton halad az utánpótlás.
Mi vár a selejtezők győzteseire?
Bekerülnek az elődöntőbe, amelyre május végén már Magyarországon kerül sor. A továbbjutókat négy öttagú csoportba osztjuk, ezek győztesei a budapesti döntőben folytatják, ami terveink szerint a Ferencváros labdarúgópályáján, az Üllői úton lesz. A legjobbaknak járó érmeket várhatóan Mádl Ferenc Magyarország elnöke adja majd át. Jelenléte növeli az esemény nívóját.
Gondolom, rengeteg tehetség tűnt fel. Velük lesz-e további foglalkozás?
Igen. Ez is a bajnokság egyik célja: megtalálni, majd pedig támogatni, foglalkozni az arra érdemes tehetségekkel. A legtöbb mérkőzésen ott voltak segítőink, akik figyelemmel kisérték a csapatok legjobbjait. Velük szeretnénk kialakítani egy szorosabb köteléket, tanácsokkal ellátni őket, mind anyagilag, mind szellemileg támogatni mindegyiküket, hogy egyszer ők is profi labdarúgóvá válhassanak.
Hagyományteremtő szándékkal indult a bajnokság. Lesz tehát folytatás is?
Biztos vagyok benne, hogy igen. Jövőre bővül a sportágkínálat: már a kosárlabda is megjelenik, és a női foci bemutatkozása sem kizárt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.