„Te akarod otthagyni a sportot, vagy azt akarod, hogy a sport hagyjon ott téged?”

Mikor döntötte el, hogy végleg befejezi? Az olimpián?

Elég régen eldöntöttem már ezt, mert ezt a sportágat nem lehet nagyon hosszú ideig űzni. Már jóval a pjongcsangi olimpia előtt világos volt számomra, hogy újabb négy évet nem bírok lehúzni. De az olimpia előtt arra is rájöttem, nem szeretném, ha az lenne az utolsó versenyem, mert az csak még nagyobb nyomást jelent, egy olyan eseményen, ahol amúgy is iszonyatos a nyomás. Ezért gondoltam azt, hogy még egy Eb-re eljövök, és most itt vagyok.

Miért döntött a visszavonulás mellett?

Huszonhét éves vagyok. A hétköznapi életben nem számítok öregnek, de ebben a sportágban én vagyok az egyik legidősebb. Azt gondolom, itt az idő. Eleget tettem már, a testem és az agyam is már más dolgokra vágyik, nemcsak a munkára, ugrásokra, edzésekre. Azt szoktam mondani, minden sportolónak fel kell tennie magának a kérdést: „Te akarod otthagyni a sportot, vagy azt akarod, hogy a sport hagyjon ott téged?” A csúcson akarod abbahagyni, vagy valahol a mezőny második felében?”

Mit gondol, mit hagy maga után ebben a sportágban?

Azt hiszem, egy kérdést, amin lehet gondolkozni. Hogy ki mit szeret jobban: az ugrásokat, a korcsolyázótudást, a művészi átélést? Több korcsolyázótól szeretném ezt látni. Nem akarom azt mondani, hogy a világ legjobb korcsolyázója vagyok, de bizonyos értelemben komplex vagyok. És azt gondolom, erre van szüksége a sportágunknak – komplex, teljes korcsolyázókra, akik a sportág minden aspektusából megtestesítenek valamit.