Tavaszi siratóének a Téglamezőn

Hornyák Zsolt (jobbról a második) lövési kísérlete látható a szombat délutáni Slovan–Dubnica I. ligás labdarúgó-mérkőzésen, melyet óriási meglepetésre a kiesőjelölt vendégek nyertek meg TASR-felvételPozsony. Szurkolószívet keserítő hazai vereséget szenvedett az éllovas Slovan, először kapott ki saját pályáján, ráadásul a kiesés ellen harcoló Dubnicától, melynek ez volt az első győzelme idegenben. Meglepetés? Nem hinnénk. A nagy rohanásban, ívelgetésben az égszínkékek csatársora ismét hozta a 0:0-át, a védelem nem. Impotens offenzíva és defenzíva. Tavasszal egymás után immár harmadszor: Petržalka–Slovan 2:0, Žilina–Slovan 2:0 (Szlovák Kupa-elődöntő), Sovan–Dubnica 0:1. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az égszínkékek csak nagy nehezen tudták legyűrni a 93. percben a Trenčínt és a púchovi vereséget (1:2), akkor nyilvánvaló: az őszi győzelmi himnusz most, a tavaszelőn siratóénekbe csapott át a Téglamezőn. Persze tavaly sem volt minden rendben, ez eredmények nem voltak egyenes arányban a mutatott játékkal, s az edző és a csapat mintha elhitték volna az újságok többségének a megszerzett pontok imádatából eredő dicshimnuszokat. Az itt-ott felbukkanó kritikákat kuvikhangoknak tartották.

Most már mindenkinek rá kell jönnie, a Slovan megszégyenítő játékkal (játékkal?) űzi a labdarúgást. Egyszerűen nem futballozik. Képtelen erre. Játékosai szombaton is a lehető legegyszerűbb, helyenként már bántó produkciót mutattak be: saját 16-osukról elrúgták a labdát, és utána szaladtak. Hiányzott a szellem, a rafinéria, az ötlet, sehol egy épkézláb akció, összjáték, a döntő pillanatokban senki sem vállalkozott kockázatos cselre, megoldásra. A lelküket is kiadták a nagy rohangálásban, ívelgetésekben ahelyett, hogy egy kicsit az eszüket, a futballtudásukat is használták volna. Ha lenne igazi futballművészetük. Még csak fel sem villantották. Azt nem mondanánk, hogy akaratgyengék, nem nyerő típusok, nehezen lehet a falhoz vágni őket és ha sikerül is, visszapattannak róla, de több semmi. Nincs labdabiztonságuk, nincs technikájuk, s e nélkül nem tudnak semmi jelentősebb dolgot kigondolni. Tegnapelőtt is bebizonyosodott, a színt, szellemességet, a megfelelő megoldásokat hosszú távon nem helyettesítheti a lelkesedés, az akarat, az agresszivitás, a rámenőség. Ezért jutott oda a Slovan, ahol manapság leledzik. Csak kollektív fanatizmussal, erőfutballal senki sem érhet el tartós sikert. Az égszínkékek sem. Tévhit, hogy kiemelkedő tudású játékosok nélkül is lehet nagycsapat. A Slovanban egy-két kivételtől eltekintve most hemzseg a középszer, csak nevek alkotják az együttest. Nem igazi focisták. Hogy miért van ez így, az már klubpolitikai kérdés.

Radolský edző szombaton is mondta a magáét: csapatának akadtak nívós megoldásai (ki látta?), helyzetei (véletlenül), fölényben volt, de nem tudott gól rúgni. A játékról, már hagyományosan nem szólt. A Dubnica kijátszott, szép akció után lőtte a gólt. Lehetetlenre vállalkoznánk, ha a találkozóról megpróbálnánk szépeket és jókat írni. Ezért mást említünk meg a Slovan futballozása kapcsán. A helyzeteket a játékos hagyja ki, a labdarúgónak fogy el a kondíciója, és a csapat játszik szétesően. De a játékost és a csapatot valaki felkészíti, így a felelősségből az edzőnek is magára kell vállalni egy jókora adagot. Itt ugyanis nem az történt, hogy egy-egy játékos esett vissza, hanem egy egész csapat kínlódja a futballt. Mondhat az edző bármit, ígérgethet javulást (már elég régen), elmesélt ebéddel senki sem lakik jól.