Tárgyalások a sportszerűtlen megnyilvánulások megelőzéséről a magyar-román előtt

Kolozsvár |

<div>A sportszerűtlen megnyilvánulások megelőzéséről tárgyalt Bukarestben Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke Asztalos Csabával, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökével.</div><div>&nbsp;</div>

A csütörtöki megbeszélésről Asztalos Csaba elmondta a maszol.ro erdélyi magyar portálnak, hogy az FRF új elnökének programjában terjedelmes fejezet foglalkozik a diszkrimináció visszaszorításával, a sportszerűtlen megnyilvánulások felszámolásával és Burleanu komolyan is veszi a kijelölt cél megvalósítását.    Asztalos Csaba hozzátette, a rasszista, idegengyűlölő megnyilvánulások elleni fellépés évek óta szerepel a romániai labdarúgás szabályzatában. "Örvendetes, hogy ennek újabban érvényt is szereznek" - jelentette ki a CNCD elnöke, aki hangsúlyozta, mind az általa vezetett intézménynek, mind a Román Labdarúgó Szövetségnek az az érdeke, hogy ne legyenek incidensek a jövő szombati román-magyar Európa-bajnoki selejtezőn.     Asztalos megjegyezte, sportszerűtlen megnyilvánulások esetén a CNCD és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is a csapatot, a szövetséget sújthatja büntetéssel. Az egyéni megnyilvánulások ellen a csendőrség léphet fel.    "Jobban szeretném, ha Magyarországról nem érkezne senki sem erre a mérkőzésre. Nehéz lesz kezelni a helyzetet, nehéz lesz a két tábort a politikai korrektség medrében tartani" - tette hozzá a romániai diszkriminációellenes tanács magyar vezetője.     A bukaresti Nemzeti Aréna mintegy 55 ezer férőhelyes, a magyar szurkolóknak a szervezők 2852 jegyet biztosítottak és körülbelül ezer hely marad üresen biztonsági okokból.    A tavaly szeptemberben rendezett román-magyar vb-selejtező (3-0) után a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki az etikai kódex 65. cikkelyének megsértése miatt a román szövetségre. A találkozó megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók "idegengyűlölő" rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak. A hazai közönség többször skandálta, hogy "kifelé a magyarokkal az országból".
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?