Szlovákia Díja a Slovakiaringen

Dióspatony |

<p>Pöstyénből a Csallóközbe költözött a hazai motorsport legrangosabb eseménye, a Szlovákia Díja gyorsasági motorverseny. Mától vasárnapig a Dióspatony határában tavaly felépült és áprilistól üzemelő létesítmény aszfaltcsíkján az előzetes nevezések szerint 310 motoros verseng az Alpe Adria-sorozat hatodik felvonásán.</p>

A kilenc viadalból álló sorozat Európában a legrangosabbak közé tartozik, közvetlenül a világbajnoki csatározások alatti lépcsőfokon található, legjobbjai idén az Európa-bajnokság albacetei döntőjében szerepelhetnek. „Jelenlegi lehetőségeink csúcsa, hogy megrendezzük ezt a versenyt. Ennél nagyobb viadalra most még nem futja” – árulta el Milan Jakubovič, a Szlovák Motorsportszövetség alelnöke. „Tizennégy ország nevezte képviselőit a díjra, amely hat kategóriában zajlik. A motorsport barátai megnézhetik a hazai versenyzők csatáit az európai élmezőnnyel” – közölte meghívóként Peter Smižík, a Szlovák Motorsportszövetség elnöke, amihez Tomáš Vranka versenypálya-igazgató hozzáfűzte: „Az Alpe Adria az idei három legrangosabb esemény egyike új létesítményünkben. Szombaton és vasárnap a Duna Autó autós gyorsasági magyar bajnokság V. és VI. futamának adtunk otthont, 180 indulóval, augusztusban pedig a Szlovákia Díja nemzetközi autós viadal következik.”
Szlovákiából harminc, Magyarországról négy motoros neve található az előzetes rajtlistán. Egy szlovákiai magyar, az egyházkarcsai Borbély József (StSp 1000) is indul, Yamaha gépével eddig három Alpe Adria-futamon versenyzett, és 12 pontjával a 16. helyen áll. A sorozat géposztályainak listavezetői is eljönnek Dióspatonyba, köztük a cseh Karel Hanika (125 GP), az olasz Fabrizio Pellizzon (StSp 1000) és a szlovén Marko Jerman (SSP), valamint két hazai, Michal Puškár (125 SP) és Jaroslav Černý (SSt 600). Utóbbi észrevételeit is közölte: „Nagyon gyors és elég széles a pálya. A kezdőknek kicsit veszélyes, de a jobb versenyzőknek nem okoz gondot. Szeretnék jól szerepelni rajta.”

Ma és holnap 8 órától zajlanak az edzések. Holnap délután a Szlovák, Cseh és Lengyel Kupa egy-egy futamát rendezik, vasárnap déltől pedig hat géposztályban zajlik a Szlovákia Díja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?