Szingapúri Nagydíj – Norris rajt-cél győzelemmel faragott a hátrányából

Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ezzel hét pontot hozott az összetettben élen álló, címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappenen, a Red Bull holland pilótáján.

A 24 éves Norrisnak ez az idei és pályafutása során is a harmadik futamgyőzelme. 

Verstappen második lett, mögötte Norris csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri ért célba harmadikként. Norris hátránya 52 pontra csökkent Verstappennel szemben hat futammal a szezon vége előtt. 

Az F1-es pályafutása 350. futamát teljesítő, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hatodik lett, míg a karrierje 200. nagydíján rajthoz álló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) a hetedik pozícióban zárt. 

A versenynaptárban 2008 óta szereplő szingapúri pályán – ahol 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek viadalt – ez volt az első F1-es futam, amelyen egyszer sem kellett a pályára hajtania a biztonsági autónak. 

A rajtnál Verstappen egy kicsit beragadt, így Norrisnak a vártnál könnyebb volt megtartania a vezető pozíciót. Hamilton az első féktávon majdnem megtámadta Verstappent, de végül besorolt harmadiknak a holland címvédő mögé. 

A folytatásban Norris körről körre növelni tudta előnyét az élen, hátrébb pedig „vonatozás” kezdődött, az élmezőnyben száguldók közül senki nem kockáztatott túlzott mértékben. 

A kerékcserék sorát a lágy gumikeverékkel startoló Hamilton kezdte meg a 18. körben, jóval később, a 30. körben következett Verstappen, Norris pedig egy körrel később kapott friss abroncsokat. A McLaren brit versenyzőjének eddigre olyan nagy előnye volt már, hogy simán visszaállt az élre, majd miután a mezőnyből mindenki új gumikat kapott, rendeződött a sorrend. 

A 40. körben így Norris változatlanul vezetett, mögötte Verstappen száguldott másodikként jelentős, több mint 22 másodperces hátránnyal. A harmadik pozíciót Hamilton elveszítette, mert nem működött jól az autóján a kemény keverékű gumi. A dobogós helyet George Russell „örökölte meg” mercedeses csapattársától, viszont a másik McLarent vezető Piastri nagy lendülettel érkezett mögötte. 

A hajrának Piastri már harmadikként vághatott neki, mert viszonylag könnyen meg tudta előzni Russellt, ennek köszönhetően üldözőbe vehette Verstappent, aki több mint 18 másodperccel volt előtte 17 körrel a leintés előtt. 

A sorrend viszont a dobogós helyeken már nem változott, Norris magabiztosan diadalmaskodott, Verstappen a dobogón ünnepelhette 180. Red Bull-os F1-es futamát, Piastri pedig fontos pontokat szerzett a konstruktőri vb-pontversenyben élen álló McLarennek. 

Verstappen immár sorozatban a nyolcadik futamon maradt nyeretlen, legutóbb június 23-án, Barcelonában diadalmaskodott a Spanyol Nagydíjon. Norris és Piastri ebben a szezonban minden eddigi hétvégén pontszerző volt, rajtuk kívül ezt senki más nem mondhatja el magáról a mezőnyből. 

A világbajnoki idény egy hónap szünet után, október 20-án az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik az austini Texasban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?