<p>Sokan még a reggeli órákban is ünnepeltek Spanyolországban futballválogatottjuk történelmi sikere nyomán: az által, hogy a nemzeti együttes a dél-afrikai világbajnokságon 1-0-ra legyőzte a szerda esti elődöntőben Németország legjobbjait, először játszhat a vb-címért.</p>
Szieszta nélküli spanyol fieszta a németverés után
A durbani Moses Mabhida Stadionban még egy órával a magyar Kassai Viktor vezette találkozó lefújása után is vagy kétezren éltették Vicente del Bosque szövetségi kapitány gárdáját, s az éneklő-táncoló tömeghez szép számban csatlakoztak a spanyoloknak szurkoló dél-afrikaiak is.
A diadal valóságos megdicsőülést hozott a fociarmadának, s kiváltképpen Carles Puyolnak, aki - egy pompás fejesgól formájában - a győzelmet jelentő találatot szerezte. A bajnok FC Barcelona 32 éves védője azért is lehetett a mérkőzés hőse, mert a szokásos meg nem alkuvó játéka ezúttal eredményességgel is párosult: a 73. percben produkált "rábólintásával" 89. válogatott fellépésén pályafutása mindössze harmadik gólját érte el.
"Puyol juttatott be minket a világbajnoki fináléba" - dicsérte a veterán játékost az új csapattárs, a nemsokára induló bajnoki szezonban már szintén Barca-futballista csatársztár, David Villa, aki a vasárnapi döntő előtt 5 találatnál jár, s minden esélye megvan rá, hogy a dél-afrikai vb gólkirálya legyen.
A középpályás Xabi Alonso sem hagyta dicséret nélkül Puyol teljesítményét:
"Alig több mint tíz perc volt a meccsből hátra, s egészen addig hiába igyekeztünk, nem tudtuk bevenni a németek kapuját. Ekkor érkezett Puyol, mint egy ifjú vadkan, s befejelte a hálóba a labdát."
A közismerten Barcelona-szurkoló spanyol kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero is megszólalt a sikert követően:
"Micsoda felugrás, micsoda fejes! Puyol szuper volt! - lelkendezett a miniszterelnök, majd így folytatta: - Válogatottunk intelligensen, elegánsan, igazi csapatként és szenvedéllyel futballozott. Megérdemeltük a győzelmet, mérhetetlenül boldog ez a nap számunkra."
A mérkőzés legjobbjának választott Xavi már előre is tekintett:
"Ezt a győzelmet Spanyolország népének ajánljuk, hihetetlenül boldogok vagyunk. A németek után jöhetnek a hollandok, akiknek szintén kiváló a csapatuk, nagyszerű formában futballoznak, és remek támadó középpályásaik vannak. Nekünk ismét a ránk jellemző játékot kell játszanunk, s akkor a döntőben is nyerhetünk."
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.