Szerdán végre elkelhet a Fradi

Budapest. A szombati határidőig három cég adta be anyagát a Ferencváros Üllői úti ingatlanának értékesítésére immár hatodik alkalommal kiírt pályázaton – jelentette be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).

Budapest. A szombati határidőig három cég adta be anyagát a Ferencváros Üllői úti ingatlanának értékesítésére immár hatodik alkalommal kiírt pályázaton – jelentette be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).

Az MNV közleményében emlékezetet arra, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozata alapján ezúttal zártkörű pályázatot írt ki, s a felhívást január 25-én közvetlenül eljuttatta a 13 meghívott ajánlattevőhöz.

A megjelölt határidőre három pályázó – a Neuchatel Financial Ltd., az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. és a ECHO-Building Ingatlanhasznosító Kft. – adta be anyagát. „A beérkezett pályázati anyagok között van a pályázati kiírásban meghatározott formai feltételeknek megfelelő pályázat. Az értékelő bizottság várja az FTC-től a pályázatok sportszakmai koncepciójának értékelését, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdai ülésén eredményt hir?dethessen” – áll a közleményben.

A pályázat sarokpontja, hogy nincs semmilyen limitár. Ugyanakkor a kiíró birtokában van egy nem nyilvános árbecslés, ahhoz viszonyítják a tenderben résztvevő cég által kínált összeget. A győztesnek két éven belül, 1,2 milliárd forintért fel kell újítani a stadiont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?