Szépe János másodszor is beküzdötte magát a Zalaegerszeg kezdőjébe

szepe

A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg DAC-nevelésű hátvédje, Szépe János sikeres őszi szezont tudhat maga mögött. Bár ősszel csaknem két hónapig volt harcképtelen egy sérülés miatt, a szezon végén már alapemberként számoltak vele, és ezzel párhuzamosan csapata játéka is feljavult. A nádszegi származású játékossal telefonon beszélgettünk.

A ZTE a fehérváriak elleni 3:3-as döntetlennel kezdte a szezont, ami az ön számára kifejezetten felemásra sikeredett.
Igen, pont tavalyi vezetőedzőnk, Márton Gábor csapata ellen játszottunk az első fordulóban. Remek meccs volt, 1:1-es állásnál, még az első félidőben én is betaláltam, aztán a második félidő elején egy szerelés közben megsérültem, a combhajlító izmom elszakadt. Egyrészt nagyon örültem a gólomnak, másrészt csak az járt a fejemben, hogy mi lesz a sérülésemmel. Nem véletlenül aggódtam, majdnem két hónapot kellett kihagynom emiatt. Szerencsére végül teljesen felépültem, kipróbáltuk a terhelésemet a B csapat egyik meccsén, akkor már úgy éreztem, minden rendben van. Végül október közepén játszhattam újra bajnokin.

A csapat a szezon közepe táján nem nyújtott olyan jó teljesítményt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a felépülése után viszonylag gyorsan ismét a kezdőcsapatban találta magát?
Ekkor a csapat éppen kisebb hullámvölgybe került, elmaradtak a jó eredmények, egyszerűen nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani. Egy-két meccsen ekkor én sem játszottam, be kellett verekednem magam a csapatba újból. De szerencsére megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Az őszi szezon végére azt lehet mondani, hogy ismét alapemberré váltam, és a csapat eredményessége is feljavult. Tehát ha röviden kéne jellemeznem az őszi szezont, azt mondanám, hogy sikeres volt.

A ZTE új vezetőedzővel, Boér Gáborral vágott neki a szezonnak. Azért került csak a végén jó formába a csapat, mert a játékosoknak össze kellett szokniuk vele?
Az egyértelmű, hogy Boér Gábor más játékstílust képvisel, mint Márton Gábor. Boérnál agresszív támadófocit játszunk. Nekem ez a stílus tetszik, és úgy veszem észre, hogy a játékoskeret többi tagja is így van vele. Ez a keret eleve úgy lett összerakva, hogy képes legyen azt a focit játszani, amit az edző szeretne. A csapat nagyjából 70 százaléka kicserélődött a nyáron, ezért is volt döcögősebb a kezdet, de keményen dolgoztunk, hétről hétre jobban megszoktuk a rendszert és egymást is. A szezon elején még például négyvédős rendszerben játszottunk, aztán amikor jött a hullámvölgy, akkor váltottunk át háromvédős rendszerre, és jobbak lettek az eredmények. Tehát ha ezt nézzük, akkor az utóbbi rendszer fekszik jobban a csapatnak.

Milyen hangulatban készül a tavaszi szezonra?
Ilyen rövid téli felkészülésünk még talán nem is volt. Tíz nap szünet után már elkezdtük az edzést, és hát maga a felkészülésünk is nagyon rövid, mivel korán kezdődik a tavaszi szezon (január 23-án rendezik az NB I-ben az első teljes fordulót – a szerk.). Jelenleg terhelés alatt vagyunk, sok edzésünk van. 

Tavasszal mik az elvárások a klubnál, és mik az elvárásai saját magával szemben?
Futács Márkó személyében válogatottbeli tapasztalattal is rendelkező rutinos, gólerős támadó érkezett a klubhoz, biztos vagyok benne, hogy a csapat javára válik majd a tudása. Ami a csapat céljait illeti, tavaly, amikor újoncként szerepeltünk az NB I-ben, a bennmaradás kiharcolása volt a célunk. Idén ennél egy fokkal komolyabbak az elvárások, szeretnénk stabil középcsapattá válni. Az én elsődleges célom az, hogy megháláljam az edző bizalmát, hogy minél több mérkőzésen játsszak a szezon hátralevő részében, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. 

Hogyan éli meg a heteket, hónapokat a koronavírus idején, hazajár Szlovákiába?
Mostanában nem, nehéz követni, hogy hogyan is változnak a szabályok a határátlépésnél. A barátnőm itt van velem, úgyhogy kettesben vagyunk. Egyébként megmondom őszintén, Magyarországon nem is annyira érzékelni a járványt, nem annyira szigorúak a korlátozások, mint Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?