Szegény varsói szurkolók!

<p>Kínos napja volt a Real Madridnak és a Juventusnak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, de leégett a Tottenham is. Szerdai összegző.</p>

A keddi négy továbbjutóhoz egyetlen csapatnak sikerült csatlakoznia szerdán, a legjobb tizenhat között ott a Borussia Dortmund is. A németek az egyik legjobb játékosuk nélkül vívták ki a sikert: Pierre-Emerick Aubameyang a mérkőzés előtt váratlanul kikerült az együttes keretéből. A sajtó találgat: a Bild szerint a gaboni csatár telefonált a csapatmegbeszélésen, a Mirror egy váratlan milánói utazást emleget. Aubameyang hiányában egy másik légiós, Adrian Ramos döntött, a Sporting elleni hazai 1:0 továbbjutást ért a Borussiának.

Továbbjuthatott volna ebből a csoportból a Real Madrid is, azonban a királyiak szupersztárjai elalibizték a Legia elleni idegenbeli meccset, amelyen Nemanja Nikolics 69 percet kapott. A varsóiak 0:2-ről fordítottak a 83. percben szerzett góllal, de csak két percig örülhettek, mert Mateo Kovacic révén a Real egyenlíteni tudott. Ez azért így is égésnek számít a Real Madrid számára, s ezt nem tagadta Zinedine Zidane sem. „Senki sem játszott jól, és ha egy csapat kétgólos előnyről nem nyer, az az edző felelőssége is” – mondta a francia. A Real a saját dolgát nehezítette meg: a hátralévő két mérkőzését (Dortmund otthon, Sporting idegenben) mindenképpen meg kell nyernie a csoportelsőséghez.

A meccset egyébként zárt kapuk mögött játszották a lengyel drukkerek dortmundi balhéi miatt, és a 3:3 után ismét megállapíthatjuk, hogy a stadionbezárásnál értelmetlenebb büntetést elképzelni sem lehet. A szurkolók agresszív kisebbsége miatt több tízezer ember nem láthatta élőben a Real Madridot, s ezzel mindenki egy megismételhetetlen futballélménytől lett megfosztva. A zárt kapus meccsel ugyanis senki (ultra, drukker, semleges néző, edző, játékos) sem jár jól.

A Realhoz hasonló helyzetbe hozta magát a Juventus is. Az olaszok egy korán (ráadásul ajándékba) megkapott tizenegyesnek köszönhették előnyüket, majd befejezettnek tekintették a Lyon elleni mérkőzést. A vendégek is csak szenvedtek (bűnrossz meccs volt), de érezhető volt, hogy a franciák akármikor találhatnak egy gólt a dekoncentrált olaszok ellen. Így is lett, Tolisso fejesével egyenlített a Lyon, s a 94. percben Lacazette akár a győzelmet is megszerezhette volna a vendégcsapatnak.

A Juventus egyébként tavaly is hasonló módon bohóckodta el a csoportelsőséget: a ManCity kétszeri legyőzése után az utolsó meccsén kikapott a Sevillától, így csak második lett, a nyolcaddöntőben pedig megkapta a Bayern Münchent… Ezúttal is a Sevilla állhat az olaszok útjába, a Juvénak a következő körben mindenképpen nyernie kell Spanyolországban ahhoz, hogy idén meglegyen a csoportelsőség. Tegyük hozzá: az, amit idén a Juventustól (a bajnokságban és a BL-ben) látunk, minden, csak nem topkategóriás színvonal.

Egyre kínosabb az is, amit a Tottenham produkál idén a Bajnokok Ligájában. Az angolok hétvégén még vicceskedő Halloween-videókkal múlatták az időt, majd szerdán arcukra fagyott a mosoly, kikaptak a Leverkusentől a Wembleyben (0:1). Itt sem rágták le a körmüket az izgalomtól a nézők, összesen négy kapura lövést láthattunk. A Tottenham legközelebb Monacóba látogat, s ha nem nyer, akár öt forduló után ki is eshet a BL-ből. Rúgott gól nélkül maradt a másik angol egyesület, a Leicester City is, azonban a rókák a koppenhágai döntetlennel is őrzik csoportelsőségüket. A következő fordulóban a Bruges elleni hazai mérkőzésen biztosíthatják be helyüket a legjobb tizenhat között – nem akármilyen BL-debütálás lenne.

A cikk a focitipp.hu oldalon is megjelent. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?