Százan futottak a MozgatLak-on

lakszakallas

Lakszakállas a futóké volt július negyedik szombatján. Százan – ebből 40 gyerek – álltak rajthoz a 9. MozgatLak valamelyik versenyszámában.

„Tíz kilométeren 15, három km-en 50 indulót jegyeztünk. A nagy meleg miatt két órával korábbra tettük a rajtot, s így már kilenckor elindult a rövidebb, háromnegyed órával később a hosszabb táv mezőnye, csak ezután következtek a gyerekek, ők a sportpályán futottak – tájékoztatta lapunkat Tóth Tímea szervező. – Volt, aki bemelegített 3 kilométeren, majd a tízet is lefutotta: Puha Réka, Zdenka Hezká és Király Mátyás neve pedig mindkét táv legjobbjai között szerepel.”

Tíz kilométeren a rétei Tomovič Róbert nyert, két hölgy, Zdenka Hezká és Heringh Veronika előtt. „Néhány kivétellel mindenki egy órán belül futott, ami a körülményekhez képest nem akármilyen teljesítmény – folytatta Tóth Tímea. – Három kilométeren a komáromi Holczhei Dávid lett az első, szép számban voltak lakszakállasiak is az indulók között, egyikük, Tallósi Tímea, aki a kilencvenes években neves futóink egyike volt, korosztályában második lett. Fia, Macejko Dávid hatkilós ólommellényben futott, és a legfiatalabbak között az ötödik helyen végzett. Sikeresnek mondhatom versenyünket, több volt a helyi induló, s a bevált az is, hogy utána kerekasztal-beszélgetést szerveztünk sportolókkal. Kevésbé jó viszont a MozgatLak időpontja, a meleg, a szabadságok és a szün- idő csökkenti a részvételt. Jövőre szeretnénk máskor, vélhetően tavasszal rendezni a versenyt, hogy nagyobb vonzereje legyen.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?