Szalai Ádám: Beáldoztuk a Nemzetek Ligáját

szalai ádám

Szalai Ádám mindkét múlt heti labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen gólt lőtt a magyar nemzeti csapatban, s összesen már 19 találatnál tart (a mostani keretből csak Dzsudzsák előzi meg, 21 góllal). A Hoffenheim 31 éves csatárával beszélgettünk.
 

Két győzelemmel zárta a csapat Nemzetek Ligáját. Miben volt jobb a magyar csapat az ellenfeleknél?

Az új szövetségi kapitánnyal folyamatosan fejlődünk. A legnagyobb pozitívum az volt, hogy kétféle felállásban is tudtunk játszani, az észtek ellen a négy-három-hármat, míg a finnek ellen kipróbáltuk a szerintem az egyik legkomplikáltabb három-öt-kettős rendszert. Meglepetés volt számomra, hogy utóbbi elég jól funkcionált ahhoz képest, hogy először álltunk fel így, és magabiztosan vertük a csoportgyőztes északiakat.

Parádés összjáték után szerzett vezetést a finnek ellen, hogyan született a gólja?

Lefordultam a védőmről, mentem egyből a labdára, reméltem, hogy meg fogom kapni a labdát, nagyon jó összjáték volt. Kalmár Zsolti sarokkal történt passza után nem volt nehéz a hálóba lőnöm. Jó időben jött a gól, mert korábban volt a finneknek is két komoly helyzetük.

Nagyon jól megértették egymást a pályán Kalmárral, jellemezné a DAC középpályását?

Zsolti nagyon sokat fejlődött az utóbbi válogatottmeccseken. Igaz, sokat kell neki beszélni és segíteni, de teszi a dolgát. Maximálisan végrehajtja azt, amit a kapitány kér tőle. A képességei megvannak, előrefelé nagyon jó, és ha még egy kicsit hátrafelé is javul, komoly kis középpályás lesz belőle.

Úgy tűnt, hogy vasárnap a megszokottnál is többet futott.

Általában igyekszem mindig ugyanúgy futballozni, a sok mozgáson alapul a játékstílusom. 31 évesen nem hiszem, hogy ez változni fog.

Nagyon fegyelmezetten játszottak a finnek ellen, a csatárok is visszajártak védekezni. A lelátóról látszott, hogy egyszer leszidta Dzsudzsákot, mert elöl maradt.

Nem hiszem, hogy leszúrtam volna valakit, ez nem az én stílusom, de meccs közben vannak olyan szituációk, amit meg kell azonnal beszélni. 

Második helyen végzett a válogatott, nem sajnálja a Finnországban és Észtországban elvesztett pontokat?

Így utólag semmiképpen sem, mert rendkívül rosszkor jött a kapitányváltás. Marco Rossi öt nappal az első tétmérkőzés előtt vette át a válogatottat, ezért igazából ezt a sorozatot beáldoztuk azért, hogy az új szövetségi kapitány elképzeléseit, elvárásait teljesítse a csapat. Sajnálatos, hogy nem volt erre előtte három-négy barátságos mérkőzés, amikor erre időnk lett volna, de a végére látszott, mit szeretnénk játszani.

Mi változott, hogy Dzsudzsák visszatérése után vasárnap nem ön volt a csapatkapitány?

Nem változott semmi, nem is akarok erről beszélni. Nem értem mit kell ekkora felhajtást csinálni, az a lényeg, hogy győzünk-e vagy sem. Nyertünk két mecset, mégis a csapatkapitányi karszalag a téma tíz napja…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?