Speciális játék?

GAZDAG JÓZSEF

A magyar válogatott barátságos mérkőzésen 2:0-ra kikapott Norvégiától. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni, kikaptunk, hát kikaptunk. Legközelebb majd nyerünk.

De azért ne menjünk el szó nélkül a szerdai vereség mellett.

Mert az, hogy hazai pályán egyetlen helyzetet sem tudunk kialakítani, pestiesen szólva „elég nagy gáz”. Persze, ez csak egy barátságos meccs volt, amely nem oszt, nem szoroz, de éppen ezért érthetetlen a passzivitásunk. Hiszen ilyenkor elvileg nincs veszítenivalónk, a közönség türelmesebb, toleránsabb, a nyomasztó tét sem bénít le senkit, vagyis felvállalhatnánk a bátrabb játékot. De nem. Maradtunk az egy szem csatárnál. Vesztünkre.

Mi nem kísérletezünk, mondta a meccs előtt Egervári Sándor, mert az alapcsapat szerencsére összeállt. Hát, igen. Összeállt. De mivé? Vagy amit a norvégok ellen láttunk, az két év kemény munkájának a gyümölcse volna? Ugye, nem? Mert ha két év melóval ennyit tudunk felmutatni, akkor menten zárjuk is be a boltot, és dőljünk kardunkba. Amit láttunk, az ugyanis „gyönge játéknak” is csak nagy jóindulattal nevezhető.

Ennyire lassú védősorunk talán még sosem volt (s ez Vanczákra, Juhászra, Korcsmárra és Kádárra egyaránt vonatkozik), középpályásainkról pedig csak annyit: vajon Dzsudzsák ügynökei és menedzserei még most is azt nyilatkoznák, hogy védencüknek „szakmai előrelépést” jelentett az orosz bajnokság?

Csak pozitívan! Annak idején ez volt a Matthäus-éra jelszava. Oké, próbáljunk meg pozitívan hozzáállni a szerdai meccshez, bármilyen nehéz is. S fogjuk fel úgy, hogy „csak kettővel” kaptunk ki…

Na jó, a szombathelyi Guzmics Richárd személyében újoncot avattunk, éljen soká! Király Gábor pedig 87. alkalommal lépett pályára a válogatottban, ezzel az örökranglista harmadik helyén áll, megelőzi Grosicsot és Puskást… Nem akarok ünneprontó lenni, mert Király pályafutása tiszteletet érdemel, de vajon egy 36 éves, betonbiztosnak már régen nem nevezhető kapussal akarunk kijutni Brazíliába? Ezt bárki is komolyan gondolja?

A norvégok elleni teljesítményünk színvonalát már csak a magyar közszolgálati televízió pályaszéli riportere múlta alul. „Volt néhány jó percünk, néhány jó támadásunk” – ezzel kezdte meccsértékelését, majd a szövetségi kapitány érdemeként megjegyezte, hogy Egervári Sándor „a cserékkel próbálta alacsonyítani magasságban a játékosainkat”… Itt tartunk, sajnos.

„A norvégok egészen speciális játékot játszanak” – válaszolta Egervári. Ó, nem, kedves mester, dehogy speciális. A világ egyik legegyszerűbb játéka. Úgy hívják: futball.