Spa-Francorchamps-ban megrendezhető a Forma-1-es futam, Silverstone-ban két verseny lehet

Forma-1

A Forma-1-es Belga Nagydíjat meg lehet rendezni, méghozzá az eredeti időpontban, míg Silverstone-ban két futamra is sor kerülhet az idei szezonban.

A Belga Nagydíj áprilisban került veszélybe, amikor az országban a koronavírus-járvány miatt augusztus 31-ig betiltottak minden tömeges eseményt. Elio Di Rupo vallon miniszterelnök azonban pénteken bejelentette, hogy Spa-Francorchamps az eredeti időpontban, augusztus 28-tól 30-ig sor kerülhet a versenyhétvégére, de csak zárt kapuk mögött, a szigorú távolságtartási, higiéniás és egészségügyi szabályok betartásával.

A futam szervezőinek ennek értelmében kell módosítaniuk a megállapodásukat a jogtulajdonos Liberty Mediával.

"Örülünk ennek a döntésnek, most ez volt az egyetlen lehetőség" - mondta Vanessa Maes, a Belga Nagydíj főigazgatója.

Ugyancsak pénteken jelentették be, hogy a Liberty Media és a Brit Nagydíj rendezői megállapodtak, így Silverstone-ban két versenyre is sor kerülhet nézők nélkül ebben a szezonban. Mindez már csak a brit kormány jóváhagyásán múlik - mondta a pálya ügyvezető igazgatója, Stuart Pringle.

A futam eredetileg július 19-i időponttal szerepelt a versenynaptárban.

 "Egyelőre nem beszélünk dátumokról. A Forma-1 vezetői megpróbálják összeállítani az új naptárt, és úgy tűnik, van benne egy bizonyos fokú rugalmasság" - tette hozzá Pringle.

A Sky Sports és a The Guardian brit lapok ugyanakkor úgy tudják: tervezett dátumokról azért már esett szó az érintettek között, így a két futamra egymást követő két hétvégén, július 26-án és augusztus 2-án kerülne sor. Utóbbi a Magyar Nagydíj eredeti időpontja, ám az - a FIA által a Formula-2-es és Formula-3-as csapatokhoz eljuttatott versenynaptárt alapul véve - egy hetet csúszhat.

A tavalyi szezonban a Brit Nagydíj volt a leglátogatottabb, a vasárnapi futamon 141 ezer, a három nap alatt összesen 351 ezer néző volt a lelátókon.

Pringle ugyanakkor figyelmeztetett: még mindig nem vehető biztosra, hogy egyáltalán sor kerül a silverstone-i versenyre, hiszen a brit kormány a külföldről érkezők számára karantén-időszakot kíván bevezetni, márpedig a Forma-1-es viadal csak akkor rendezhető meg, ha a csapatok és a hivatalos személyek mentességet kapnak.

"Nagyon sok múlik a kormány jóváhagyásán, máskülönben nem lesz verseny" - mondta Pringle.

A Forma-1 mostani idényének első tíz versenyét a koronavírus-járvány miatt törölték vagy elhalasztották. A jelenlegi tervek szerint a szezon július elején Ausztriában kezdődne, méghozzá rögtön két futammal. A Liberty Media továbbra is azt szeretné, ha a 22 helyett legalább 15-18 versenyhétvégét meg lehetne tartani.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?