Southgate: ez az angol csapat a saját történetét írja

Gareth Southgate
Moszkva |

Gareth Southgate szövetségi kapitány szerint ez az angol labdarúgó-válogatott kedden bebizonyította, hogy valóban a saját történetét írja, mivel a világbajnokságon először kerekedett felül riválisán 11-esekkel.

 

"Ez egy különleges és nagyszerű pillanat mindazok számára, akik részesei ennek a sikernek" - jelentette ki a 47 éves szakvezető, aki a Kolumbia ellen 1-1-es döntetlennel zárult nyolcaddöntőt követő sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy együttese ezúttal miért tudott messzebb jutni és olyan tettet végrehajtani, amelyet a korábbi, sok esetben többre tartott elődök nem, úgy válaszolt, hogy a jelenlegi gárda talán okosabban futballozik.

A szakember azt is kiemelte, hogy Anglia kilencven percen át irányította az összecsapást, s bár a rendes játékidő hosszabbításában kapott egyenlítő találat tíz percre megzavarta tanítványait, akik ezt követően ismét kontrollálták a mérkőzést, így megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé.

Southgate azt is fontosnak tartotta megemlíteni, csapata mindezt úgy érte el, hogy a moszkvai Szpartak Stadionban nagyjából ötször annyi kolumbiai drukker volt, játékosai pedig ilyen környezetben, ekkora nyomás alatt is elbírták a rájuk nehezedő terhet. Azt viszont hangsúlyozta, rendkívül hálás a szigetországi drukkereknek, hogy a csalódások több mint egy évtizede tartó sorozata után is kitartanak a válogatott mellett.

"Nyugodt voltam és a játékosaimon is ezt láttam. Nem foglalkoztunk a múlttal, korábban még viccelődtünk is rajta" - árulta el a 11-es párbaj előtti érzéseit Southgate, aki volt a 11-esek negatív hőse, ugyanis az 1996-os, hazai rendezésű Európa-bajnokság elődöntőjében a hatodik párban ő hibázott a németek ellen.

Anglia, amely 2006 óta először győzött nagy torna kieséses szakaszában, mostanáig mindhárom 11-es párbaját elvesztette a vb-ken: 1990-ben a németektől az elődöntőben, 1998-ban az argentinoktól a nyolcaddöntőben, míg 2006-ban a portugáloktól a negyeddöntőben kapott ki ilyen módon. A háromoroszlános együttes a kontinensviadalokon is 1-3-as mérleget tudhat magáénak a 11-eseket illetően.

Southgate a folytatásról csak annyit jegyzett meg, nagyon tiszteli a svéd válogatottat, amellyel szombaton Szamarában találkoznak.

 

Kollégája, José Pékerman nagyon csalódottan, de csapatát szintén dicsérve nyilatkozott:

"Megvolt az egyensúly a védekezés és támadás között, és ez volt a tervünk. A második félidőben elég bátrak is voltunk, de a tét és az ilyen találkozókra jellemző feszültség miatt ez nem párosult hatékonysággal a támadó térfélen és még inkább a 16-os előterében. Anglia jó csapat, de mi is megmutattuk, hogy jók vagyunk és akár messzebb is juthattunk volna".

Az argentin szakember csak a bíróra vonatkozólag fogalmazott meg kritikát, de nem az ő tevékenységében látta a vereség okát. Azt sérelmezte, hogy kicsúszott a kezéből a mérkőzés, ezért próbáltak meg mindkét gárda játékosai több esetben szimulálni, vagy éppen perceken át reklamálni, ami töredezetté tette a játékot.

A 68 éves tréner abban sem keresett kifogást, hogy a dél-amerikaiak legjobbjára, a négy éve vb-gólkirály James Rodriguezre végül nem számíthatott vádlisérülése miatt, ugyanakkor frusztrálónak nevezte, hogy egy olyan játékos hiányzott a csapatából, aki egymaga képes eldönteni a meccseket akár befejezéseivel, akár gólpasszaival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?