Sousa magára haragította a szurkolókat Bázelben

Bern |

<p>Ahogyan korábban Magyarországon, Svájcban is forr a levegő Paulo Sousa körül: a jelenleg az FC Baselt irányító portugál tréner döntéseit a futballszakma és a szurkolók sem mindig értik.</p>

Sousának már a szerződtetése is meglepetést keltett a drukkerek körében, ugyanis attól a Makkabi Tel-Avivtól érkezett, amelyet a Basel az elmúlt szezonban két párharcban, előbb a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd az Európa Ligában a legjobb 32 között is elbúcsúztatott.    A portugál edző érkezése óta folyamatosan változtatja az együttes felállását és taktikáját, ráadásul többször is kispadra ülteti egy-egy kulcsjátékosát, akár még a fontos mérkőzéseken is.    "Néhány játékosnak ez teljesen szokatlan, ugyanakkor megvan a jó oldala is, hiszen így mindenkinek adott a lehetőség a csapatba kerülésre, ha megfelelően teljesít" - nyilatkozta a középpályás Fabian Frei.   Sousa egyik legvitatottabb döntése az volt, amikor a Grasshoppers elleni bajnoki rangadón már a 36. percben lecserélte Fabian Schaert, aki nem is értette edzője döntését, és levonulásakor jól kivehetően meg is kérdezte tőle: "Miért én?".    "Sousa rövid időn belül magára haragította a szurkolókat" - mondta a korábbi válogatott játékos Hakan Yakin.    A játékosként a Juventusszal és a Borussia Dortmunddal is Bajnokok Ligája-győztes Sousa Angliában, a Queen's Park Rangersnél kezdett edzősködni, majd megfordult a Swansea City és a Leicester City együttesénél is. Egyik legsikeresebb időszakát Székesfehérváron töltötte el, a Videotonnal ugyanis az Európa Liga csoportkörébe jutott, ahol éppen a Baselt, valamint a Sporting Lisboát is legyőzte magyar csapatával. Sikerei ellenére ugyanakkor korántsem volt egyértelműen pozitív a megítélése Magyarországon, mert többször bírálta élesen a játékvezetőket, összeütközésbe került az ellenfelek edzőivel és újságírókkal, továbbá Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal sem volt felhőtlen a viszonya.    A Basel a Bajnokok Ligája csoportkörében a Real Madrid otthonában elszenvedett 5-1-es vereséggel rajtolt. Szerdán a Liverpoolt fogadja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?