Sorozatban hatodik hazai meccsén kapott ki a Utah

<p>A tavalyi nagydöntős Boston Celtics 107-102-re győzött a Utah Jazz vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.</p>

A Jazz sorozatban hatodik otthoni mérkőzésén szenvedett vereséget, erre 1982 óta nem volt példa a klub történetében.

A Salt Lake City-i gárdánál nem sikerült tehát Devin Harris és Derrick Favors hazai bemutatkozása, de ugyanígy járt a múlt heti csereüzlet során Utah-ból New Jerseybe szerződött Deron Williams is: az All Star-válogatott olimpiai bajnok dobását már a hosszabbítást lezáró dudaszó után pöccintette a gyűrűbe Kris Humphries, így a Nets minimális különbséggel kikapott otthon a Phoenixtől.

A Chicago utóbbi nyolc meccséből már a hetediket nyerte, ezúttal Washingtonban, míg a fővárosiak az elmúlt 17 találkozójukból 15-ödször maradtak alul.

Sacramentóban a szurkolók kiálltak kedvenceikért, ugyanis a kaliforniai városban elterjedt a hír, hogy az 1985-ben érkezett Kings továbbköltözik Anaheimbe. A csapatok bemutatása közben a közönség - amely az idény során másodszor töltötte meg a csarnokot - végig azt skandálta: itt maradunk! A hazaiak meghálálták a "szándéknyilatkozatot", és főként Marcus Thornton 29 (a zárónegyedben 16) pontjával legyűrték a Los Angeles Clipperst. A vendégeknél a friss zsákolóbajnok Blake Griffin 27 pontig és 12 lepattanóig jutott.

Eredmények:
New Jersey Nets-Phoenix Suns 103-104 - hosszabbítás után
Washington Wizards-Chicago Bulls 77-105
Denver Nuggets-Atlanta Hawks 100-90
Utah Jazz-Boston Celtics 102-107
Sacramento Kings-Los Angeles Clippers 105-99

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?