A tavaszi idényben ismét Szikora György irányítja a II. labdarúgóliga élmezőnyében tanyázó rimaszombati csapatot. Az ismert szakember a pontvadászat első felvonásában a gömöriek játékosügynök-menedzsere volt.
„Sokat gondolkoztam...”
Már november elején, amikor is több ajánlatot kaptam...
Sokan már elkönyvelték, hogy hatodszor is a DAC edzője leszel, mivel Dunaszerdahely jóval közelebb van Pozsonyhoz, mint Rimaszombat. Aztán mégis a gömörieket választottad. Miért?
Erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy el kell vállalnom a csapat irányítását. Nagyon sokat gondolkoztam az ajánlaton, a végső döntésnél sokat jelentett a főszponzor iránti bizalom és a jó, korrekt kapcsolat.
Ősszel – igaz, a lelátóról – láttad a rimaszombatiak valamennyi mérkőzését, s az ellenfeleket is ismered. Ezek után nem lesz nehéz összeállítani a csapatot.
Annak örültem volna a legjobban, ha nem változik a keret. Sajnos, négyen is távoztak, de remélem, sikerül megszereznünk a kiszemelt futballistákat, s legalább olyan erős csapatunk lesz, mint az első felvonásban volt.
Egyszer már ültél a gömöriek kispadján, akkor a hazai meccseken szinte mindig 8-10 000 néző szurkolt a lelátókon. Gondolsz-e néha-néha ezekre az élvonalbeli összecsapásokra?
Természetesen! Főleg a nagyszombatiak elleni szenzációs győzelemre, amit a zárófordulóban arattunk a bajnokjelölt ellen. Szinte naponta lejátszódik előttem a Spartak elleni drámai hajrá.
A szurkolók – de nem csak ők – azt várják tőled, hogy védenceid kiharcolják az élvonalba jutást.
Rossz tréner lennék, ha nem bíznék a feljutásban. Nem titkolom, én is az első helyet tűztem ki célul. Ehhez azonban megfelelő játékosok kellen(én)ek. Ha sikerül leigazolnunk a kitippelt labdarúgókat, s ha tavasszal is számíthatunk támogatóinkra, akkor valóra válhat a nagy álom. Elvégre a hárompontos hátrány könnyen ledolgozható.
Mire számíthatnak a játékosok a téli alapozás során?
Kemény edzésekre, sok futásra, mivel jó erőnlét nélkül nem lehet eredményes egy csapat. A hazai tréningek után hétfőn négynapos bajmóci edzőtáborozásra utazunk, majd zsinórban következnek az előkészületi mérkőzések.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.