Sok szurkoló kíséri el a Slovant Grazba

Slovan

Csütörtökön (18.45) Grazban próbál meg minél jobb eredményt elérni a Slovan labdarúgócsapata a Sturm ellen az Európa-konferencialiga első tavaszi játéknapján.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcban a fogadóirodák oddsai egyértelműen a házigazdát favorizálják, egy esetleges grazi Slovan-győzelem négyszeres szorzóval szerepel a kínálatukban. A Sturm ugyanis hosszabb idő után reális harcban áll az osztrák Bundesliga bajnoki címéért. A hétvégén épp a nagy rivális Salzburg otthonában kezdték meg a pontvadászat tavaszi idényét, az 1:1 után pedig megmaradt a sokéves egyeduralkodó kétpontos előnye a tabella élén.

A graziak ráadásul ősszel az Európa-ligában pallérozódtak, az Atalanta és a Sporting mögött, de a lengyel Rakówot megelőzve végeztek a csoport harmadik helyén, átkerülve az EKL kieséses szakaszába.

Küzdelmes meccsre számítok, az ellenfelünk sokat futó, jó játékosokkal rendelkezik. De mi is tapasztaltak vagyunk, több nagy derbi van mögöttünk az európai színtéren. Fontos lenne betalálnunk, és stabilnak kell maradnunk hátul – jellemezte a Sturmot Tigran Barszegjan, a Slovan örmény középpályása klubja honlapján.

Az említett védelemből biztosan hiányozni fog a kapus Milan Borjan, aki piros lapos eltiltását tölti, mivel az utolsó csoportmeccsen, az Olimpija Ljubljana ellen (1:2) kiállították. Helyettese, Martin Trnovský már a hétvégi, zsolnaiak elleni Niké ligás meccsen (4:0) is „bemelegíthetett”, mivel kanadai–horvát csapattársa kisebb sérülést szenvedett, és a második félidő elején le kellett cserélni.

A pozsonyiak az említett szlovén csapat mellett a francia Lille-lel és a feröeri Klaksvíkkal találkoztak az őszi meccseken, és bár az utolsó forduló előtt még a csoportelsőségre is volt elméleti esélyük, a papírformának megfelelően másodikként zártak a LOSC mögött (a továbbjutásuk az 5. körben vált biztossá, a Feröer-szigeteken aratott 2:1-es győzelemmel). Egy éve a Slovan szintén eljutott a sorozat kieséses szakaszába, akkor csoportelsőként rögtön a nyolcaddöntőben kezdhetett. Ott a svájci Basellel játszott két 2:2-es döntetlent, a 11-espárbajban azonban sima 4:1-gyel bizonyultak jobbnak a téglamezei visszavágón a végül egészen elődöntőig menetelő svájciak.

Ma a hírek szerint teljesen megtelik a vendégszektor a 17 ezres Merkur Stadionban. Az 1500 Slovan-druker fogadására az osztrák hatóságok is felkészültek, a létesítmény körül biztonsági zónát alakítanak ki, hogy megelőzzék az ultrák esetleges rendbontását. „Mindig jó, ha van kire támaszkodnunk a meccsen, nagyon örülünk a buzdításuknak. Sokszor belehajszoltak már a győzelembe, mindig besegítenek a nehéz pillanatokban. Szerintem 50-50% esélyünk van a továbbjutásra”tette hozzá Barszegjan.

A meccset élőben közvetíti az RTVS ŠPORT.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?