Sok kihagyott helyzet

Zsolna. A holnapi kapuzárás előtt a címvédő zsolnaiak már két ponttal vezetnek a besztercebányaiak előtt, akik szombaton délután csak egy pontot szereztek a rózsahegyiek otthonában. A bajnok Žilina a vártnál nehezebben győzte le a már kiesett Slovant.

Miloš Krško szabálytalanul szereli a zsolnaiak játékmesterét, Miroslav BarčíkotTASR-felvételAz esővel áztatott zsolnai pályán mindkét csapat nyílt sisakkal futballozott. Már az első percben vezetést szerezhetett volna a nagy lendülettel kezdő hazai gárda: Barčík beadását Šesták ügyetlenkedte el a kapu torkában. Hat perccel később Bažík közeli fejesét védte nagy bravúrral Prole. Az első félidő közepén Šesták nagy lendülettel tört kapura, a tizenhatoson belül azonban Hornyák hátulról elkaszálta, ám Vlk játékvezető sípja néma maradt. Egykapuztak a zsolnaiak, sorra hagyták ki a jobbnál jobb helyzeteket. Nem sokkal a szünet előtt előre merészkedtek a pozsonyiak, Fodrek majd pedig Hornyák távoli lövése veszélyeztette a zöld-sárgák kapuját. A másik oldalon Prolénak nagy bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy kitenyerelje Bar-čík csúsztatását. Fordulás után is a nagy esélyes vendéglátók irányítottak, s az 51. percben megszerezték a vezetést. Ďurica szabadrúgását Vomáčka fejjel Sninskýhez továbbította, aki a léc alá bombázott. Tíz perccel ezután Barčík Šestákot indította a jobb oldalon, aki estében a bal kapufa mellé durrantott. A Slovan is időnként támadott, de próbálkozásai nem voltak meggyőzőek. A hajrában még Šestáknak volt két ziccere, de az utolsó pillanatban elügyetlenkedte a kecsegtető lehetőségeket.

A minden tekintetben jobb, technikásabb zsolnai csapat a látottak alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna. A Slovan annak elle-nére, hogy már korábban kiesett, becsülettel küzdött, s ezért dicséret illeti. ,,Újabb fontos lépést tettünk a bajnoki cím megszerzéséhez. Remélem, eredményesek leszünk a Dubnica pályáján is, és akkor ünnepelhetünk. A Slovan? Ha úgy játszott volna a pozsonyi csapat az egész szezonban, mint ma, akkor biztos, hogy az élmezőnyben végzett volna” – mondta a találkozó után Ladislav Jurkemik, a Žilina vezetőedzője. ,,Játékosaim hajtottak, ezért elégedett vagyok” – nyilatkozta tömören Vladimír Goffa, a Slovan mestere, aki a gyenge Vlk játékvezető címére a következőt mondta: ,,Ha a Slovan másodikligás, akkor Vlk a tizedik vonalba való!” (at)

Žilina–Slovan Bratislava 1:0 (0:0)

Góllövő: Sninský (51.). Játékvezető: Vlk, 4500 néző. Sárga lap: Fodrek, Jurko, Takáč. ŽILINA: J. Mucha–Vomáčka, Sninský, B. Labant (71. V. Staš), Zabavník–Barčík, Bažík (67. Doležaj), Zd. Štrba, M. Ďurica–Šesták, Gottwald (79. P. Straka). SLOVAN: Prole–Demeter, Krško, Polgár, Hornyák–Debnár (76. Pecko), Pečálka, Volf, Onofej–Fodrek (86. Takáč), Šlahor (46. Jurko).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?