Slovan: felnőni a Crvena zvezda, a Slavia és az APOEL szintjére

Slovan
Pozsony |

Története legmagasabb költségvetésével vág neki az új idénynek a Slovan labdarúgóklub, melynek fő célja egyre komolyabb tényezővé válni Európában.

A bajnoki címvédő Slovannál alapelvárás a Fortuna Liga megnyerése a 2019/2020-as idényben is. Emellett a Slovnaft Cupban is javítani akarnak az égszínkékek (az előző kiírásból kizárták őket Ljubicic jogosulatlan szereplése miatt), de a klub legfőbb törekvése megkapaszkodni az európai porondon.

„A Bajnokok Ligájában a csoportkör elérése a célunk, de csak hosszú távon. Tisztában vagyunk vele, a szlovák bajnoknak milyen a koefficiense, amely alapján besorolják az egyes selejtezőkörökbe, és ellenfelet kap. Kis lépésekben akarjuk ezt növelni, és belátható időn belül felnőni a Slaviához, a Crvena zvezdához vagy az APOEL-hez. Ezeknek a kluboknak sokévi tapasztalatuk van a nemzetközi színtéren, állandó szereplői a BL- vagy EL-csoportkörnek” – nyilatkozta ifjabb Ivan Kmotrík klubigazgató a hétfői sajtótájékoztatón.

Ehhez első lépésként a Slovan együtt tartotta a bajnoki keretét, sikerült szerződést hosszabbítania Dominik Greif kapussal, és nem engedte el a külföldi egyesületek által csábított gólkirályt, Andraz Sporart sem, akiért pedig Fortuna ligás rekordösszeget kínáltak (az eddigi csúcsot Bénes László tartja, a zsolnaiak több mint 5,5 millió eurót kaptak érte a Mönchengladbachtól).

A stabil, nagy klubbá váláshoz erős szurkolói bázis is szükséges, ezen a téren is előre akarnak lépni a pozsonyiak.

"Jelenleg mintegy kétezer bérletet adtunk el, a példaként említett kluboknál ez a szám tízezer körül van. Ezért igyekszünk minden téren a drukkerek kedvében járni” – jegyezte meg Kmotrík. A Téglamezei Stadiont a beérkezett javaslatok alapján egyre komfortosabbá változtatják, a Slovan-fanok a pár hónapon belül megnyíló szurkolói üzletbe és a Hírességek Csarnokába is besétálhatnak. Felpörög a marketingrészleg is: négy kötet – köztük egy szakácskönyv – kiadását tervezik, olcsóbb gyerekbérleteket kínálnak, és valamennyi Slovan nevű fociklubbal felveszik a kapcsolatot. Az új mezekre a címer mellé egy új logó is felkerült, „Bieli jastrabi z Teheľného poľa” (Fehér héják a Téglamezőről) felirattal. A híres mondat Gabo Zelenay kommentátortól származik, ő nevezte így a Slovan-játékosokat az 1969-es, győztes KEK-döntő előtt.

„Idén ünnepeljük a klub alapításának századik évfordulóját, a KEK-győzelem ötvenedik évfordulóját és a Téglamezőre való hazatérést. A Slovan történetének legmagasabb költségvetésével vágunk neki az idénynek, ennek megfelelően a legmagasabb célokkal, de nem elfeledkezve arról, hogy fokozatosan akarjuk felépíteni az egyesületet a játékosokkal, a szakmai stábbal, a szurkolókkal közösen, az »Együtt vagyunk a Slovan« jelszó jegyében” – tette hozzá Kmotrík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?