Slávik szerint meglepetést okozhat az U20-as szlovák hokiválogatott

Sebi
Érsekújvár |

Már Kanadában, a karácsonykor kezdődő vb helyszínén edzőtáborozik az U20-as szlovák jégkorong-válogatott. Az érsekújvári Slávik Sebastián rövid ideig szintén tagja volt a bő keretnek – a fiatal támadó lapunkkal is megosztotta címeres mezben szerzett tapasztalatait.

A Tipsport Liga 2018/2019-es idénye nem hétköznapi módon kezdődött Slávik Sebastián számára: az első meccs, az U20-as válogatott elleni 3:1-es győzelem után Ernest Bokroš szövetségi kapitány az érsekújvári klubvezetőkkel egyeztetve meghívta a csapatába a 18 éves csatárt. Az ímelyi származású hokis azonban csak kilenc meccsen kapott lehetőséget.

„Nem igazán találtam a helyem a gárdában. Alapjában véve a válogatott játékrendszere sem igazán feküdt nekem – nyilatkozta lapunknak Slávik. – Bokroš említett néhány általános dolgot, de nyíltan elmondta, hogy olyan játékosokat keres, akik inkább testre játszanak. Az első két formációja ugyanis nagyjából már kész volt a fejében, a másik két sorba pedig inkább az »erőből« hokizókat preferálja.”

Bokroš ezért a több játéklehetőség végett azt tanácsolta neki, térjen vissza az érsekújváriakhoz. „A zöld-fehéreknél sok volt a sérült is, ezért hazamentem, ami nagyon jó döntés volt. A negyedik sorban szerepelek, és nem nagyon kapunk gólokat, ami a fő feladatunk. Így jóval több tapasztalatot szerezhetek, mivel időnként a B csapatban is jégre lépek” – mondta Slávik, aki két gólt is ütött a fakó legutóbbi, vágbesztercei I. ligás vesztes bajnokiján (3:8).

Érdekes

Elkerülnék a DVTK-t a playoffban

A válogatott szünet után ma (17.30) a besztercebányaiak otthonában folytatja Tipsport ligás szereplését az érsekújvári jégkorongcsapat. „Felépültek a sérültjeink, de remélem, meg tudom tartani a helyemet a csapatban, mint ahogy a hatodik helyünket is szeretnénk megerősíteni a tabellán. Valamiért a magyar csapatok ellen nem megy a játék, nem értjük miért, de a DVTK-t majd mindenképp szeretnénk elkerülni a playoffban” – tekintett előre Slávik.

Visszatérve az U20-as válogatotthoz: a Kanadában edzőtáborozó csapat 20-as keretéből tízen képviselik a Tipsport Ligában szerepelt gárdát – de a csatárok között mindössze hárman. „Én is és a többi srác is tudta, hogy nagyon kevesen fognak bekerülni a hazai projektből a vb-re utazó csapatba, mert sok fiatal szlovák támadó hokizik az alacsonyabb osztályú tengerentúli ligákban. Ennek ellenére jó volt a fiúkkal, Kubo Kövérrel, Andrej Kollárral és Juraj Štefankával, akikkel korábban is ismertük egymást” – jegyezte meg Slávik.

A szlovák válogatott tavaly a nyolcadik helyen végzett a tízcsapatos vb-n, miután a negyeddöntőben 5:0-ra kikapott Kanadától. S hogy mire lehet képes idén a csoportjában a finnekkel, a kazahokkal, a svédekkel és az amerikaiakkal játszó gárda? „Az U18-as csapat az idei vb-n jó benyomást tett, szerintem egy kategóriával feljebb, az U20-as válogatott is meglepetést okozhat Vancouverben és Victoriában.”

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?