Sikeres komáromi kezdés a negyeddöntőben

BCKomarno.2023

A BC Komárno extraligás férfi-kosárlabdacsapata 93:68-as győzelemmel kezdte a negyeddöntőt a tavaly ezüstérmes losonciak ellen. A telt ház előtt végig hatalmas irammal játszottak a Duna-partiak, akik mind a négy negyedben öt hármas találatot produkáltak.

Az első negyed közepéig fej fej mellett haladtak a csapatok, elég sok pontatlan dobási kísérlettel. 14:14-es állás után azonban a komáromiak láthatóan hatékonyabban védekeztek és pontosabban dobtak kosárra, és a játékrész hajrájában négy ponttal (25:21) vezettek.

A második játékrészben Zlatko Jovanovics vezetőedző legénysége teljesen kezébe vette a meccs irányítását, s ha időnként csökkenni kezdett a pontkülönbség, akkor a szinte hibátlanul játszó Luka Gasics vagy Shane Gatling hármasai távol tartották a vendégeket az egyenlítéstől. A hazaiak fokozatosan minden játékelemben felülmúlták ellenfelüket, különösen a szoros védekezésükkel tették lehetetlenné a vendégek számára a gyakoribb pontszerzést. A negyedet 23:13-ra nyerték a hazaiak, így a szünet előtt már 48:34-re vezettek.

A losonciak a szünet után sem találták ellenszerét a hazaiak egyre gyorsabb és pontosabb játékának. Nem segített ezen a megközelítőleg negyven losonci szurkoló hangos, dobokkal és dudákkal felszerelt támogatása sem. Gasicsék szinte szórták a hármasokat ötösével a negyedekben. A harmadik negyed végén már behozhatatlan előnyre tettek szert a hazaiak (72:49).

Az utolsó játékrészben mutatott játék jelelezte, hogy a csapatok mind a két oldalon tudatosították: a mérkőzés eldőlt. Jovanovics edző pályára küldte a fiatalabb, kevesebbet szereplő játékosait is, akik igyekeztek bizonyítani felkészültségüket. A szurkolók értékelték is a teljesítményüket. A vendégek láthatóan igyekeztek még néhány ponttal csökkenteni a pontkülönbséget, ami sikerült, mert az utolsó negyedben volt a legkisebb különbség a pontok számában. A komáromiak 93:68-ra megérdemelten győztek, és a sorozat második mérkőzését április 5-én nagyobb önbizalommal várhatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?