Sérülten lett másodszor tízpróbabajnok

<p>Megvédte bajnoki címét. A tavalyinál kétszázhuszonöttel több pontot gyűjtve (5696) ifj. Révész Ferenc a tízpróba idei bajnoka Szlovákiában.</p>

Jobb is lehetett volna az összpontszáma, ha nem sérül meg rögtön az első versenyszámban. A pozsonyi Slávia UK ipolysági származású atlétájával beszélgettem.

Bajnoki aranyért utazott Kassára?

Nagy eséllyel indultam, de végül nem is a győzelem forgott kockán, hanem az, hogy egyáltalán befejezem-e a versenyt. Rögtön a nyitószám, a 100 méteres síkfutás után érezni kezdtem a hátsó lábizmomat. Meghúzódott. Töprengtem, mi legyen, aztán mégis megpróbáltam a távolugrást meg a többi számot is. Megérte folytatni, és befejezni a versenyt. Nyertem, de nem olyan eredménnyel, mint amilyennel szerettem volna. Kétszázharminckét ponttal előztem meg a második helyezettet. Hatan tízpróbáztunk, két cseh is volt köztünk. Jó volt a csapatszellem, újra motivációt kaptam az atlétikához. Novembertől klubot váltok, az újonnan alakult pozsonyi AB-ba tartok.

Mit szól az 5696 pontos eredményéhez?

Nem nagyon rossz. A száz méter után már csak arra törekedtem, hogy befejezzem a versenyt. Összpontszámom olyan, mint amilyen a jelenlegi szlovák atlétika.

Miért, milyen a jelenlegi szlovák atlétika?

Felfelé tart. Két-három évig még várni kell a jobb eredményekre.

A tíz versenyszámból megnyerte a magasugrást és a diszkoszvetést. Ez volt az ön számára is a két legjobb eredmény?

A magasban átvitt 186 centiméteres eredménnyel elégedett vagyok. Diszkoszban sokkal nagyobb dobásra számítottam, mint az elért 36,76 méter, de nem keserített el ez a teljesítmény.

Melyik eredményét tartja a legjobbnak?

Kiemelni egyiket sem tudom. A gerelyhajításban elért 51,55 méter és a magasugrásbeli 186 centi elfogadható szinten van.

Mikortól vezetett?

A diszkoszvetésig, vagyis a hetedik számig váltakoztunk az élen. Akkor újra nekem lett a legtöbb pontom, és a folytatásban már megőriztem első helyemet.

Mit lehet két tízpróbázó bajnoki címmel kezdeni Szlovákiában?

Még tanulok az egyetemen. Foglalkoztat a gondolat, s voltaképpen már el is döntöttem magamban, hogy egy évig komolyan belevágnék az atlétikába. Vagyis megszakítanám edzői tanulmányaimat, s főleg magammal és tanítványaimmal törődnék. Csoportom legjobbjai, Vlado Bencz, Ivan Chodák és Filip Náhlik sokoldalúak, de inkább sprinterek.

A sérülése nem akadályozhatja a versenyzésben?

Verseny közben nagyon megijedtem. De Dana Horská fizioterapeuta rendbe hozott, lecsillapította a fájdalmat, azóta regenerálódott, s úgy látszik, rendben van az meghúzódott izom. Több versenyen indulnék a nyáron, többpróbában kétszer Csehországban állok rajthoz, július végén és szeptember elején. Huszonkét évesen úgy gondolom, amíg fiatal vagyok, addig szeretném azt csinálni, amit nagyon szeretek. Még van motivációm, ezért akarom folytatni az atlétikát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?