Schäfer András: A Slovannal még nyílt a csata

Schäfer András

Schäfer András fiatal kora ellenére már alapembernek számít a labdarúgó Fortuna Ligában szereplő DAC csapatában. Elmondása szerint azért, mert ő képes elvégezni a középpályán a piszkos munkát is. A szezon eleji jó formáról és az év végi döccenőkről is beszélgettünk. De felelevenítettük a Jablonec és a Ružomberok elleni őrült meccseket is. Szezonértékelő Schäfer András szemével.

Elég rövid volt a szünet az előző szezon és a mostani között, alig egy hónap. Mégis úgy tűnik, hogy valamit nagyon jól sikerült csinálni ez idő alatt, hiszen a DAC villámrajtot vett és zsinórban 8 bajnokit sikerült megnyerni.

A mestertől, Bernd Storcktól egy hét szabadságot kaptunk, mondta, hogy úgy szeretné folytatni az új szezont, ahogy a régit abbahagytuk. Azzal a lendülettel, azzal a hozzáállássál. Ez sikerült is, az az egy hét nem zökkentett ki minket, tényleg ott tudtuk folytatni, ahol az előző szezonban befejeztük, ez pedig nagyon jót tett a csapatnak.

Nagyon jól sikerült a bajnokság eleje, és a játék is jó volt. Kijelenthetjük, hogy a csapat és Bernd Storck végképp egymásra hangolódott?

Igazából nagyon jól passzol az a stílus a csapathoz, amit ő képvisel, amit ő szeretne játszatni. Nagyon fiatal csapat vagyunk, amelynek jól megy a sokpasszos, letámadós foci, amit a mester preferál. Megfelelő erőállapotban voltunk szinte az egész szezon során, most a végére fáradt el picit a csapat. Sérülések és a vírus hátráltatta a csapatot, és nem jöttek úgy az eredmények, emiatt bosszúsak vagyunk. De így is egy pozitív őszt produkáltunk.

Bernd Storck már több mint fél éve Dunaszerdahelyen van, milyen a viszonyuk? Milyen edző?

Nekem nagyon pozitívak az érzéseim vele kapcsolatban. Nagyon sokat kommunikál a játékosokkal, taktikailag nagyon képzett szakember. Eddig csak pozitívat tudok róla mondani. Picit talán szigorú, de ez egy ilyen fiatal csapattal szemben elengedhetetlen. Óriási szerepe van abban, hogy a csapat ilyen őszt produkált.

A Slovan után a második legtöbb gólt lőtte a DAC, 41-et. Ezt 18 meccsen hozták össze, az előző, csonka szezonban 27 meccsen 42 gól volt a mérleg. Ezek szerint Storckkal támadóbb lett a DAC?

Abszolút. Mi domináljuk a mérkőzéseket, sok helyzetet alakítunk ki. A jó kezdésnek is az volt az egyik kulcsa, hogy a sok helyzetünkből sokat gólra is váltottunk. Az ősz második felében ugyanúgy sok lehetőséget alakítunk ki, viszont rosszabb a helyzetkihasználásunk. Ezért van az, hogy az utóbbi pár meccsen nem jöttek úgy az eredmények. A támadó szellemiség jellemző ránk, mi birtokoljuk a legtöbbet a labdát a bajnokságban, és mi lövünk legtöbbet a kapura is.

Ön a DAC középpályáján hátravontabban játszik, inkább a védekezésért felelős. Így is élvezi ezt a támadófocit?

Igen, viszonylag új poszt számomra ez a védők előtti biztosító szerep. Ezelőtt inkább támadó középpályás voltam. Kicsit szokatlan nekem, hogy nem támadhatok annyit, nincs annyi helyzetem a meccseken. Ennek ellenére én nagyon szeretem ezt a támadó focit, jó védekező középpályásként is játszani az ilyen futballt. Nekem fekszik az ilyen stílusú játék.

Schäfer András

A 9. fordulóban a Zsolna otthonában 4:1-re kaptak ki először a Fortuna Ligában. Azóta mintha picit döcögne a gépezet. Meglepő döntetlen hazai pályán a Pohronie ellen, majd ennél is váratlanabb vereség szintén a MOL Arénában az aranyosmarótiak ellen. Az utolsó 4 meccsből csak a legutolsó fordulóban, a Senica ellen sikerült győzni. Kicsit elfáradt a csapat az ősz végére?

Nem lehet úgy végigjátszani egy bajnokságot, hogy minden meccset megnyerünk. Nyilván vannak olyan mérkőzések, amikor nem megy a csapatnak, van olyan is, amikor megy, mégsem jön össze semmi. Az ilyenekkel számolni kell. Az is látszik, hogy nekünk annyira nem mély a keretünk, mint a Slovannak. Ha az elmúlt meccseken ugyanúgy berúgjuk a helyzeteinket, ahogy addig, akkor mi vezetnénk a bajnokságot 3 ponttal, és senki nem szólna egy szót sem. Most ez így történt. Azt nem lehet elvárni egy ilyen fiatal csapattól, amelynek 23 év az átlagéletkora, hogy minden mérkőzésen gólokkal nyerjen és ugyanazt a jó teljesítményt nyújtsa. A stabilitást majd a rutin hozza magával.

Mondhatjuk, hogy a lehető legjobbkor jön a téli szünet a DAC számára? Kicsit fújhatnak egyet a játékosok és a stáb is.

Jöhetett volna két héttel korábban. De igen, jókor jön a pihenő.

A nem várt pontvesztések miatt 5 pontra nőtt a hátrány az éllovas Slovan ellen. Mit gondol, behozható ez még?

A Slovan sem fog minden meccset megnyerni, ők is fognak rossz pályán játszani. A bírók mondjuk velük lesznek mindig. De háromszor játszunk még ellenük a szezon során, ha egyszer döntetlenezünk velük és két meccset megnyerünk, akkor már mi vezetünk. Ha csak az egymás elleni meccseket nézzük. Mi is fogunk még pontokat veszteni – bár ne így lenne –, és ők is, ez 100%. Ez egy nyílt csata lesz. Arra kell majd törekednünk, hogy a rangadók mellett a tabellán hátrébb álló csapatok ellen is hozzuk a pontokat.

Az EL-ben a harmadik körig jutott a csapat. Az első körben egy könnyed győzelem az izlandi Hafnarfjördur ellen, majd egy őrületes mérkőzés a Jablonec ellen hazai pályán, ahol a csehek kétszer is vezettek, és végül a hosszabbításban sikerült kiharcolni a győzelmet. Így utólag mondhatjuk, hogy ez volt az őszi szezon meccse?

Igen. Sokan azt mondták, hogy ez még jobb meccs volt, mint a Slovan elleni 5:2-es győzelmünk. Az biztos, hogy örök emlék marad. Végig ki-ki meccset játszottunk. Már azt hittük, hogy nem sikerül továbbjutni, aztán jött a Nico (Ion Nicolaescu – a szerk.). Nem sok mérkőzést szoktam újranézni, de ez egy olyan meccs volt, amint bármikor meg tudnék nézni.

Ezek után érthetően nagy elvárásokkal utaztak Linzbe a 3. körbe, ám váratlanul nagy, 7:0-s pofonba szaladtak bele. Mi történt azon a meccsen, mi nem stimmelt? Ennyivel jobbak voltak az osztrákok?

Az első félidőben két-két helyzet volt itt is, ott is. Az osztrákok berúgták mindkettőt, mi egyiket sem. Abszolút a helyzetkihasználáson múlott az egész. A harmadik gól és a piros lap után pedig már nem volt lényegi kérdés. Teljesen széthullottunk. Mondom, nagyon fiatal a csapat. Ha mondjuk három év múlva ugyanezekkel a keretekkel lejátszanánk a meccset, akkor biztosan nem kapnánk piros lapot és 2-3 pontrúgásból gólt. Nyilván nagyon rosszul néz ki ez a 7:0, de az EL-playoff körében ez a Linz a Sportingot is megverte. Jó csapat a Linz, de úgy gondolom, hogy ha 5-ször játszanánk egymás ellen, akkor 2-szer győznénk, 3-szor kikapnánk. Nincs 7 gól a két csapat között.

A Jablonec elleni meccset is beleszámítva négyszer sikerült felállnia hátrányból a csapatnak. Annak ellenére, hogy fiatal a gárda, mentálisan nagyon erősnek tűnnek.

A Jablonec elleninél még nagyobb felállás volt a Ružomberok elleni, amikor emberhátrányból fordítottunk. Ehhez az kell, hogy a végletekig higgyünk egymásban.

Érdekes

A Fortuna Liga őszi szezonjának All Star-csapata

Greif (Slovan)–Davis (DAC), Bajric (Slovan), Kiwior (Žilina), Blackman (DAC)–Ratao (Slovan), Kalmár (DAC), Villar (Slovan), Hrnčár (Z. Moravce)–Balaj (Z. Moravce), Kurminowski (Žilina).

 

A legjobb tizenegy az őszi mérkőzések statisztikái és szakértők véleménye szerint állt össze.

Ön is nagyon fiatal a maga 21 évével, mégis biztos kezdő a DAC középpályáján. Ön szerint mivel sikerült elnyernie Bernd Storck bizalmát?

Szerintem a 21 éves kor a mai modern futballban már nem számít olyan fiatalnak. Azzal is, hogy a csapatban nincs sok olyan szellemiségű focista, mint én, hogy üt-vág a középpályán. Főleg emiatt, mert én vagyok az, aki a párharcokban erős. A többiek inkább előrefelé jobbak, de minden csapatba kell egy olyan is, aki megcsinálja a piszkos munkát is.

Ön szerint melyik mérkőzésen nyújtotta a legjobb teljesítményt az őszi szezonban?

Ez nehéz kérdés, mert nem az a játékos vagyok, aki nagyon látványos dolgokat csinál. Nem is rúgtam gólt, és gólpasszomból is csak kettő van. Ha mindenképpen mondani kellene valamit, akkor a Trnava elleni hazai meccset mondanám, ahol nyertünk 2:1-re. Ott jól ment a játék.

És a csapat?

A Jablonec elleni győzelem, az igazi csapatmunka volt.

A DAC-cal a bajnoki címért harcolnak, a magyar válogatottal kijutott a részben hazai rendezésű Eb-re? Hogyan értékeli ezt az őszi fél évet?

Saját magam részéről azt mondanám, hogy karrierem eddigi legjobb fél szezonja, a legtöbb sikerélményt most gyűjtöttem. Ezért nagyon sajnálom, hogy így sikerült zárni: rosszabb eredményekkel a végén, és hogy a koronavírus miatt az utolsó két meccsünket ki kellett hagynom. Így azért nem olyan szép az összkép, mindenesetre meleg szívvel fogok visszagondolni erre az évre a Covid ellenére is. Bekerültem a válogatottba, kijutottunk az Eb-re, a DAC-cal pedig sorra állítottuk fel a rekordokat.

Így, az év végére sikerült valamelyest hozzászokniuk ahhoz, hogy vagy egyáltalán nincsenek, vagy csak minimális számban lehetnek jelen nézők a meccseken?

Borzasztó így futballozni. Nekünk ez elég nagy hátrány, hiszen így, hogy ilyen jó teljesítményt nyújtottunk, biztos, hogy telt ház lenne minden mérkőzésen. Szerintem, ha telt ház vagy mondjuk maximum 8000 ezer szurkoló ott lehetett volna a stadionban, akkor lehet, a Slovan elleni meccset is megnyerjük, de az biztos, hogy jobb eredmények jöttek volna az ősz végén is. Ez nekünk egy nagyon nagy hátrány.

Említettük már a magyar válogatott sikerét. Milyen volt testközelből megélni az Eb-selejtezők rájátszását, a Bulgária, majd az Izland elleni találkozót?

Nagyszerű élmény volt. Elég komoly játékosokkal kerültem egy közegbe. Már azt ajándékként fogtam fel, hogy ott lehettem. Persze próbáltam minél jobb teljesítményt nyújtani és élni a lehetőséggel. Remélem, Marco Rossi szövetségi kapitány továbbra is figyel majd, és számítani fog rám, de ezért tudom, hogy nagyon sokat kel még küzdenem és dolgoznom. A bajnokság mellett az a legfőbb célom a továbbiakban, hogy bennmaradjak a válogatottban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?