Sallai Rolandnak eltört az arccsontja

Sallai Roland

Sallai Rolandnak az arccsontja tört el szombaton, amikor a Freiburg magyar válogatott labdarúgója megsérült a Bayer Leverkusen elleni bajnoki találkozó elején.

Sallai Tibor, a játékos édesapja a közmédiának elmondta: vasárnap a délelőtti órákban tudott beszélni fiával, aki pont akkor ment haza a kórházból. Hétfőn vissza kell mennie újabb vizsgálatra, ahol majd eldöntik: szükség van-e műtétre vagy sem.

„Ahogyan azt elmondta nekem, a szeme alatti csontrészéből tört le egy darab. Most viszont még eléggé be van dagadva a szeme alatt, emiatt kell várniuk a végső döntéssel holnapig” – nyilatkozta.

Hozzátette: a körülményekhez képest azért jól van, beszélgetésük alatt volt ereje mosolyogni is. Hangsúlyozta: fia szeretne játszani a Freiburgban már a csütörtöki Európa-liga-meccsen is, a kupasorozat csoportkörének első fordulójában, valamint a hónap végén a válogatottban is ott akar lenni a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken.

„Aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnap” – jegyezte meg.

A magyar válogatott támadót – aki kezdőként lépett pályára a Bundesliga ötödik fordulójának szombati játéknapján – a leverkuseni Jonathan Tah a negyedik percben úgy rúgta arcon, hogy a cipője Sallai szemét is érte. Tah a szabálytalanságért sárga lapot kapott. A szélsőt ezt követően percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.

Csapata így nélküle nyert 3–2-re a Bayer Leverkusen otthonában, és sikerével a tabella első helyén várja a következő fordulót a Bundesligában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?