SAJTÓVISSZHANGOK

Ankara/München. A török sajtó elismeréssel adózik a válogatott világbajnoki szereplésének, illetve az elődöntőben nyújtott teljesítménynek és bízik abban, hogy szombaton a dél-koreaiakkal szemben sikerül majd megszerezni a harmadik helyet.
„Büszkék vagyunk rátok” – áll a Hürriyet címoldalán.

Ankara/München. A török sajtó elismeréssel adózik a válogatott világbajnoki szereplésének, illetve az elődöntőben nyújtott teljesítménynek és bízik abban, hogy szombaton a dél-koreaiakkal szemben sikerül majd megszerezni a harmadik helyet.

„Büszkék vagyunk rátok” – áll a Hürriyet címoldalán. A lap köszönetet mond a játékosoknak, akik a világ legjobbjai közé emelkedtek.

Ugyancsak büszke Senol Günes csapatára a Sabah. A nagy példányszámú újság publicistája szerint a válogatott sikere bizonyítja, hogy Törökország komoly célokat is kitűzhet maga elé: „A győzelmek dinamizmust kölcsönöznek a társadalomnak. Most már nem elégszünk meg kevéssel”.

„Vigasztaljatok meg!” – kéri a Milliyet, utalva a bronzmérkőzésre.

„Köszönjük fiúk!” – áll a Radikal címlapján. A tudósításban a szakíró megjegyzi: a török csapat olyan mérkőzésen maradt alul 1:0-ra a brazilokkal szemben, amelynek színvonala méltó volt egy világbajnoki elődöntőhöz.

A német lapok szerint a brazilok a vasárnapi labdarúgó vb-döntő favoritjai, de megjegyzik, hogy nem mindig az esélyes nyerte az aranyérmet.

Bild: „Csak egy módon van esélyünk a sikerre: harcolni kell és rendkívül fegyelmezetten futballozni. Rivaldo, Ronaldo és Ronaldinho zseniális futballisták, de a brazilok sem legyőzhetetlenek.”

BZ: „Őrület: német–brazil finálé. Metzelder élete legkomolyabb feladatát kapja vasárnap: meg kell állítania Ronaldót, s Christoph azt ígérte, hogy ez sikerülni fog.”

Kicker: „Szuper-Ballack nélkül nehéz lesz. Három ember is kevés a helyettesítésére. Talán Ricken, Frings és Schneider együtt meg tudják oldani a dolgot. ĺgy, vagy úgy: Michael mindenképpen hiányozni fog.” (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?