Sajnálja, hogy nem mentem ki korábban

Fél év amerikai kinnlét után a hétvégén először versenyzett otthon Szmuda Áron, Szlovákia legjobb távolugrója, aki január óta Utah állam Provo városában a Brigham Yong Egyetem hallgatója.

„Nem edzek már fölöslegesen”Somogyi Tibor felvételeFél év amerikai kinnlét után a hétvégén először versenyzett otthon Szmuda Áron, Szlovákia legjobb távolugrója, aki január óta Utah állam Provo városában a Brigham Yong Egyetem hallgatója. Szombaton távolban 777 cm-vel a harmadik, vasárnap hár-masugrásban 15,39 méterrel az ötödik helyen végzett a besztercebányai csapat EK I. ligája A-csoportjában. Szülővárosában, Léván értem otthon.

Melyik besztercebányai eredményével elégedettebb?

Tizenhat órás, kimerítő utazás után csütörtökön érkeztem haza, s bizony nem számítottam arra, hogy távolban olyan messzire ugrok. Ráadásul nem sokat edzettem a hazaindulás előtti hetekben, mert vizsgákra készültem. Ilyen előzmények után azt vártam, hogy 750 cm-en túl fogok talajt, így meglepett a távolság. A hármassal meg úgy vagyok, hogy eredetileg nem is számoltam a rajttal, de mivel az amerikai egyetemi bajnokságon 16,03-at ugortam, engem neveztek ebbe a számba is. Szereplésemet elégedettség övezi, hiszen tíz pontot gyűjtöttem a szlovák csapatnak, és ezekkel együtt harcoltuk ki a bennmaradást.

Csak a versenyre jött haza Amerikából?

Dehogy. A szemeszter sikeres befejezésével két hónapos szünidőre érkeztem. Augusztusban megyek vissza.

Gondolom, nem csak pihenéssel telnek majd a napjai...

Ha a versenyzésre gondol, egye-lőre még nem tudom, mi vár rám, ez a következő napokban alakul ki. Ha akadnak rajtlehetőségek, szívesen vállalom mindegyiket. Szeretnék indulni a dubnicai szlovák bajnokságon is, de előtte az érdekelne, milyen állapotban van az ugrószektor. Ha túl veszélyes, aligha kockáztatok. Volt már elég bajom a sérült lábammal.

Amerikában kivel dolgozott?

Eduard Vozár egykori szlovák magas- és távolugró közreműködésével jutottam ki, s ő volt Provóban az edzőm is. Nagyon sokat köszönhetek neki. Januárban sérülten mentem ki, de versenyezni kellett az egyetem színeiben. Sokkal kevesebbet edzettem, mint tavaly. Kíméltem a lábamat, inkább a technikát csiszoltam. Ez is közrejátszott 778 cm-es fedett pályás csúcsom elérésében.

Mit adott a tengerentúli félév?

Rengeteg versenyzést. Január végétől hat-hét fedett pályás viadalon indultam, s alighogy véget ért a tető alatti idény, máris folytathattam a kinti versenyeken, amelyeken négy centire megközelítettem a 786 cm-es legjobb egyéni teljesítményemet. Sokat segített, hogy az edzéseken többnyire csak a technikát csiszoltuk, fokozatos lábterheléssel felépültem, s most már rendben vagyok.

Egyetemistaként hogyan boldogult?

Minden feladattal megbirkóztam. Szakot még nem választottam, egyelőre az általános ismeretekkel tágul a látóköröm. Számomra a tanulás az elsődleges, az egyetemet szeretném elvégezni. Emellett sportolok is, a versenypályán képviselem az iskolát. Utólag sajnálom, hogy nem mentem ki korábban, mert már két-három éve is csalogattak, de hallgattam azokra, akik félelmet öntöttek belém. Hiányzott a buzdítás. Régen kinn lett volna a helyem, egészen más körülmények között készülhetek, mint idehaza.

A hármasugrásban is versenyzett. Csak kiegészítő szám, vagy komolyan foglalkozik vele?

Elég keveset gyakoroltam, csupán annyit, amennyi az egyetemi versenyzéshez kellett. Ősztől egyformán készülök majd a távol- és hármasugró viadalokra.

Távolban közel került egyéni legjobbjához. Újabb ostromot nyit a nyolc méter túlszárnyalására?

Elárulom: nem edzek már fölöslegesen. Huszonöt évesen csak annyi munkát végzek el, amennyit jónak látok. Ebben biztosan megváltoztam. Ugyanakkor könnyen ugrálok. Még jóformán alig javult a technikám, de ezentúl csak jobb és jobb lesz, s akkor az eredmény sem maradhat el.

Eddig nem is említette az idei müncheni Eb-t. Van még egy hónap a szintteljesítésre...

Számolok is vele meg nem is. Addig még megugorhatom a 795 centis kiküldetési szintet, s akkor szívesen kiutaznék. Ha nem ugrom meg, akkor sem történik semmi. Örülök, hogy egészséges vagyok, itthon lehetek és lezárhattam az első szemesztert az egyetemen. A következő hetek versenyei után talán többre vágyom majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?