<p>Történelmet írt Peter Sagan a bergeni országúti kerékpáros-vb-n, a szlovák kerekes sorozatban harmadszor lett világbajnok, ez korábban soha senkinek nem sikerült a sportág történetében.</p>
Sagan sporttörténelmet írt második címvédésével
„Van száz ellenfelem” – nyilatkozta Sagan a 12 körös, 267,5 km-es verseny előtt, arra utalva, hogy kétszeres s egyben címvédő világbajnokként szinte mindenki rá fog vadászni. A mezőnyben 44 ország 196 versenyzője kapott helyet, Sagan mellett öt szlovák: Juraj Sagan, Michael Kolář, Erik Baška (mindhárman Sagan csapattársai a Bora-Hansgrohe istállóban), valamint Marek Čanecký (Amplatz-BMC) és Patrik Tybor (Dukla B. Bystrica).
A verseny alatt Sagan végig „elbújt” a mezőnyben, nem is nagyon mutatta magát, nem próbálkozott szökésekkel, spórolt az erejével. Tíz kilométerrel a cél előtt, a Lazac-hegyen a francia Julian Alaphilippe meglépett a mezőnytől, s a lejtőn az olasz Gianni Moscon is utolérte. Nagyjából tíz másodperces előnyre tettek szert, miközben Sagan még mindig valahol a mezőny közepén haladt.
„Be kell vallanom, öt kilométerrel a cél előtt azt gondoltam, ez a verseny már elment, a szökevényeknek túl nagy az előnyük” – árulta el a befutó után Sagan.
Közvetítési hiba miatt a helyi és a tévénézők is lemaradtak a verseny legizgalmasabb részeiről, mivel a cél előtt három kilométerrel nem működtek a kamerák, így csak az utolsó egy kilométerre értek újra a kamerák látószögébe a kerekesek.
„Bíztam benne, hogy amikor újra feltűnnek, a mezőny egy rakáson lesz, és Peťo jó pozícióból fogja várni a sprintet” – nyilatkozta Peter Prívara, a Szlovák Kerékpárszövetség elnöke. Pontosan így is történt, a kanyarból egyben érkezett meg a mezőny, Sagan pedig már a harmadik helyen állt. A sprintet ideális helyzetből kezdhette meg, és végül a rá jellemző „biciklibedobással”, néhány centiméterrel nyert a hazai Alexander Kristoff előtt. A harmadik az ausztrál Michael Matthews lett.
„Fantasztikus érzés, egészen hihetetlen. Nagyon boldog vagyok. A harmadik vb-győzelmemet Michele Scarponinak ajánlom, akinek hétfőn lenne a születésnapja, és természetesen feleségemnek, Katkának, akivel gyermeket várunk” – mondta a célban Sagan. Michele Scarponit, Sagan jó barátját áprilisban ütötte el edzés közben egy autó, az olasz kerekes belehalt sérüléseibe.
Diadalával Sagan lett az ötödik háromszoros világbajnok országúti kerékpáros, és az első, aki három egymást követő évben tudott nyerni. Peter Prívara egyenesen úgy fogalmazott, ezzel a győzelemmel Peter Sagan lett a szlovák sporttörténet legsikeresebb versenyzője. (t-bt)
A 2018-as országúti világbajnokságot Innsbruckban rendezik.
Országúti kerékpár, férfi mezőnyverseny (267,5 km), világbajnok:
Peter Sagan (Szlovákia) 6:28:11 óra
2. Alexander Kristoff (Norvégia) azonos idővel
3. Michael Matthews (Ausztrália) a.i.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.