Sagan megint dobogós

<p>Mark Cavendish nyerte meg a 100. Tour de France kerékpárverseny ötödik szakaszát. A Cagnes-sur-Mer és Marseille közötti 228,5 kilométeres távon a brit kerekes a norvég Edvald Boasson Hagen és a szlovák Peter Sagan előtt ért célba elsőként.</p>

A francia körverseny ötödik etapjára főleg a sprinterek készültek, az összetett nagy esélyesei továbbra is tartalékoltak. Néhányan már a szakasz elején igyekeztek elszakadni a bolytól (egy időszakban 12 perces előnyük is volt a mezőnnyel szemben), a csapatok azonban szép lassan utolérték a szökevényeket, s hat kilométerrel a cél előtt már biztos volt, hogy a sprinterek vágtája dönt a győztesről. A hajrának a brit Mark Cavendish futhatott neki a legjobb pozícióból – köszönhetően remekül teljesítő csapatának, az Omega Pharma-QuickStepnek, amely gyakorlatilag lezárta a támadási lehetőséget a vetélytársak, így a cannondale-es Peter Sagan előtt. A szlovák kerekes ugyan végül ki tudott bújni az előtte haladó négy–hat kerekes mögül, ám arra már nem volt ideje, hogy ledolgozza Cavendish-sel szembeni hátrányát, s végül a norvég Edvald Boasson Hagen (Sky) mögött a harmadik lett. „Az előző napok elég frusztráltak, ezért nagyon motivált voltam. Örültem, hogy nem kellett rögtön a rajt után a mezőny élén haladnunk. A vége így is gyors volt, kicsit veszélyes is, nem volt egyszerű nyernem” – nyilatkozta Cavendish, aki pályafutása 24. szakaszgyőzelmét aratta a Touron, ezzel az örökranglistán már csak egy győzelem választja el a harmadik helyen álló francia André Leducqtől. Peter Sagan idei két második helye mellé egy újabb dobogós helyezést gyűjtött be, s továbbra is megőrizte a pontverseny éllovasának járó zöld trikót – igaz, Cavendish faragott a hátrányából, a britnek 76, a szlovák kerekesnek 111 pontja van. A mezőny másik szlovák tagja, Peter Velits a 90. helyen ért célba. Összetettben továbbra is az ausztrál Simon Gerrans vezet, Peter Sagan 34 másodperccel lemaradva a 40., Peter Velits pedig a 118. (SITA, TASR, nso) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?